Mint ahogy arra számíthattunk, az egy tőről "metszett" politikai formációk egymást túllicitálva próbálták bizonygatni a gyilkos magyarok állítólagos felelősségét a cigányok munkára fogásának elvetélt kísérletének hetvenedik évfordulóján. A cigányok munkatáborba zárásából fakadó - egyébként teljesen érthető - kisebbségi traumát tökéletes érzékkel használta fel (ki)választott politikai selejtünk saját (?) nemzetének derekas ostorozására.
Áder szerint a cigányok tiszteletére kell felépítenünk nemzeti önbecsülésünket, az LMP tízszeresére duzzasztotta az elhullott "szegínromákok" számát, a Bajnai-párt nemes egyszerűséggel legyilkosozza az "emberirtásban" részt vevő honfitársainkat, Gyurcsányék szerint mindannyiunk felelőssége a "roma holokauszt", a Fidesz a magyar nemzet tragédiái közé emeli, Balogék egyenesen az egész emberiség ellen elkövetett bűnről beszélnek. Ezekhez - de csakis ezekhez - képest szinte felüdülés, hogy a szocionisták csak a munkaalapú társadalom kiépítése ellen ágálnak. (Mondjuk ez teljesen szolidáris a cigányság felé, ha már úgyis vészkorszakról szól ez a nap...) De át is adjuk a szót az érintetteknek:
Áder: a cigányok tiszteletére kell felépítenünk nemzeti önbecsülésünket
A kirekesztés kevesebbé, az egymásnak megadott kölcsönös tisztelet azonban gazdagabbá tesz mindannyiunkat - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a "roma holokauszt" 70. évfordulója alkalmából szombaton, a Csepelen rendezett megemlékezésen.
Az államfő szerint az egymásnak megadott tisztelet lehet az a kulcs, ami kaput nyithat számunkra, hogy még közös múltunk "szégyenéből és fájdalmából" is új világot formálhassunk.
Zoom
Áder János köztársasági elnök (k) és felesége, Herczegh Anita (b), valamint Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke
Áder János "ünnepi beszédében" kiemelte: a tisztelet mindenkit megillet, a legszegényebbeket, a legelesettebbeket is. Mindenkit, aki maga is tiszteletben tartja mások szabadságát, emberi jogait, emberi méltóságát. Politikai nemzetünk erejét növeli, ha tiszteljük egymásban az embert, és tiszteljük egymásban (sic!) a magyart - fogalmazott a köztársasági elnök, aki őszintén kívánta, hogy a 21. század magyarsága erre a tiszteletre építse fel önbecsülését.
"Okultunk történelmünk egyik legfájdalmasabb leckéjéből"
Azért gyűltek össze, hogy az auschwitzi "haláltáborba" deportált cigányok kíméletlen "megsemmisítésének" 70. évfordulóján közösen ítéljék el "a második világháborús népirtások aljas kiagyalóit, sem Istent, sem embert nem tisztelő kegyetlen végrehajtóit" - rakta össze a jól ismert paneleket.
"Azért gyűltünk össze, hogy közösen utasítsuk el a faji megkülönböztetés minden formáját, minden megnyilvánulását. Azért gyűltünk össze, hogy közösen mondjuk ki, okultunk az európai történelem és saját történelmünk egyik legfájdalmasabb leckéjéből. Azért gyűltünk össze, hogy a mai napon közösen tegyük nyilvánvalóvá, hogy amikor a cigány holokauszt áldozataira emlékezünk, nem csak a megszomorítottak, megalázottak, meghurcoltak és tömegesen elpusztítottak emlékének adózunk" - fogalmazott.
Megfelelési kényszerből ötös: a mi szégyenünk, felelősök, bűnösök vagyunk
A köztársasági elnök szerint ki kell mondani, hogy a magyar zsidók és a hazai cigányság tragikus meghurcoltatásában "a magyar állam számos képviselője, megannyi cinkos propagandistája, ezernyi náci szellemiségű tisztségviselője, csendőre és nyilas különítményese is tevékenyen részt vett". Az áldozatok emléke előtt fejet hajtva ki kell mondani, hogy az akkori magyar államnak súlyos felelőssége van abban, hogy ez megtörténhetett hazánkban. Ki kell mondani, hogy a hazánk német megszállását követő tragédia az akkori magyar államnak is szégyene. A népirtásokért viselt felelősség nem egyedül a hitleri Németországé. Súlyos és elévülhetetlen felelősség terheli az európai országok náci kollaboránsait is - hangoztatta az államfő.
Leszögezte: ami ebből a mi szégyenünk, azzal nekünk, magyaroknak kell szembenéznünk. Fel kell tennünk a kérdést: hogyan juthattunk odáig, hogy a magyar állam magyar honfitársaink százezreit fossza meg a nemzethez tartozás lehetőségétől? Hogyan juthattak az akkori magyar állam képviselői odáig, hogy egy idegen hatalom elvárásait kiszolgálva a pusztulás poklába küldjék jogfosztott honfitársainkat? Mi, magyarok hogyan üthettünk ilyen mély sebet saját nemzetünkön? - ostorozta saját (?) nemzetét Áder János.
A cigányság az új holoközpontban mutathatja be "felemelően szép" kultúráját
Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke az ünnepségen arról beszélt, hogy az új Roma Történeti Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ lehetőséget ad arra, hogy a többségi társadalomnak megmutassák azt a "felemelően szép kultúrát", amit a cigányság képvisel.
Az álbűntudatkeltő beszédek után felavatták és megkoszorúzták a "roma holokauszt" áldozatainak emléktábláját, majd átadták a központot, és elhelyezték az emlékezés virágait.
Az LMP fejet hajt a tízszeresére duzzasztott áldozati létszám előtt
Az LMP emlékezik és fejet hajt a "majd félmillió" (Martin Gilbert: az 500 ezres cigány áldozati szám mértéktelenül eltúlzott, és semmi más, mint propagandafogás; Michael Zimmerman: a valós szám közelebb áll az 50 ezerhez, mint az 500 ezerhez - a szerk.) cigány áldozat előtt, akik közül több tízezret Magyarországról hurcoltak el a "nácik" és csatlósaik - emlékezett meg az MTI-hez eljuttatott közleményében az ún. roma holokauszt emléknapjáról Szél Bernadett társelnök és Ikotity István képviselő. A belvárosi zsidók gittegylete szerint az emlékezés önmagában is fontos, de akkor ér valamit, "ha tanulni tudunk a múlt hibáiból".
Úgy fogalmaztak, hogy a második világháború borzalmai után soha többé nem szabad megkérdőjelezni, hogy a kirekesztés és az agresszió nem jelent megoldást semmilyen problémára. Az LMP éppen ezért aggódva figyeli az egyre inkább eldurvuló közbeszédet és a megbélyegzés újbóli elfogadottá válását - hangsúlyozták.
Az LMP szerint Magyarországot csak az vezetheti ki az évek óta tartó szociális és gazdasági válságból, ha mind a kormányzati politika, mind a társadalom szintjén erősödik a szolidaritás. Csak így fordítható vissza a társadalom egyre erősödő, sokszor tudatosan gerjesztett szétszakítása és az ezzel együtt jelentkező szegény- és sok esetben "romaellenesség". A párt úgy véli: mindenki árt Magyarországnak, aki éket próbál verni az egyes társadalmi vagy etnikai csoportok közé.
Az Együtt-PM elítéli "gyilkos honfitársainkat"
Az Együtt-PM fejet hajt az áldozatok előtt, és elítéli a gyilkosok és az "emberirtás" megszervezésében közreműködők tetteit - írta a szövetség csütörtökön, a roma holokauszt emléknapján az MTI-hez eljuttatott közleményében. Szavaik szerint az a legfontosabb feladat, hogy évről-évre emlékezzenek mind az áldozatokra, mind a bűnösökre.
Az emlékezés a béke szövetségese, az emlékezés biztosítja azt, hogy ilyen szörnyűségek soha többé ne történhessenek meg hazánkban - fogalmaztak Bajnaiék.
Szavaik szerint ez a nap emléknap, egyben gyásznap is. Gyásznap a magyar embereknek, hiszen a származásuk miatt, "ártatlanul legyilkolt áldozatok" és a "népirtást" lebonyolítók egy része is honfitársunk volt - emlékeztetnek. A magyar állam a vészkorszakban (értsd: munkára fogták a zsidót és a cigányt - a szerk.) akkor is aktív és megbocsájthatatlan szerepet töltött be a "tömeggyilkosság" megszervezésében és végrehajtásában, ha ezt egyes mai politikusok szeretnék elfelejteni és letagadni - tették hozzá.
Az Együtt-PM olyan politikai közösség, amelynek tagjai elutasítják a kirekesztés és a gyűlölet minden formáját, alapuljon az származáson, hiten vagy más beállítódáson - szögezik le. Kiemelik, hogy az emberiesség jegyében elutasítanak minden társadalmi csoport ellen irányuló erőszakot, és az ilyenek ellen minden körülmények között küzdenek.
A Gyurcsány-párt szerint mindannyiunk felelőssége a magyar történelem ezen tragédiája
A "roma holokauszt" a magyar történelem tragédiája, mindannyiunk drámai történelmi felelőssége - hangsúlyozta Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke szombaton, az ún. roma holokauszt emléknapján az MTI-hez eljuttatott közleményében. Megrendülten és fájdalommal emlékeznek az ártatlan áldozatokra, a megkínzottakra, a meggyilkolt asszonyokra, gyermekekre, férfiakra - írta.
A DK alelnöke kiemelte: ennek a történelmi felelősségnek a tudatában a párt mélyen elkötelezett a hazai cigányság egyenjogúsága mellett, a leghatározottabban elítéli a ma is meglévő cigányellenességet, a diszkriminációt és a rasszizmust. "Roma" honfitársaink a magyar nemzet részét alkotják, "velük közösen kívánunk dolgozni az új, demokratikus, európai Magyarország felépítésén" - fogalmazott.
A zsidó azt hazudta, hogy a magyarországi cigányságot a Horthy-rendszer a harmincas évek közepétől kezdődően üldözte, zárt cigánytelepeket hozott létre. A nyilasok 1944 márciusa után csaknem hetvenezer "roma" származású embert deportált a komáromi Csillagerődbe, majd onnan különböző haláltáborokba. Ma sem tudjuk pontosan, hányan pusztultak el közülük embertelen körülmények között - írta.
Fidesz szerint szembe kell néznünk a "magyar nemzet tragédiájával"
A Fidesz szerint mindannyiunk közös felelőssége, hogy szembenézzünk a múlttal és emlékezzünk a holokauszt "roma" áldozataira - írta a kormánypárt a "roma holokausztnak" nevezett álbűntudatkeltő hazugság emléknapján az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Emlékeztettek arra, hogy 1944-ben ezen a napon több ezer cigány embert "gyilkoltak meg", ami "a magyar nemzet tragédiája" is. Hangsúlyozták: elfogadhatatlannak tartják, hogy embereket vallásuk, fajuk, származásuk, bőrszínük, nemzetiségük, anyanyelvük miatt megkülönböztessenek, elpusztítsanak. Hozzáteszik, hogy kiállnak azok mellett, akik a nemzethez tartoznak, "ma már senkinek sem kell félnie pusztán azért, mert cigánynak született".
Balogék emelik a tétet: a kétes eredetű történet az egész emberiség ellen elkövetett bűn
Az erőszakot vissza kell utasítani, mert senki nem adhat rá felhatalmazást, és nem lehet rá elfogadható magyarázat - írta a Rejtett Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága a "roma holokauszt" emléknapjáról megemlékező közleményében, amelyben kiemelik, hogy kegyelettel adóznak a második világháború "roma" áldozatai előtt.
A "roma holokauszt" az egész emberiség ellen elkövetett bűn, a rémtettre ma sincs, és soha nem is lesz elfogadható magyarázat - jelentik ki. A nyomasztó örökséget az emlékezés felelősségével a mai generációk hordozzák - teszik hozzá a közleményben.
A roma holokauszt nemcsak a "romák" ügye, hanem közös ügy, az országé, Európáé és a világé is - sulykolja a minisztérium.
A szaktárca feladatának tartja, hogy felhívja a figyelmet a cigányok második világháború előtti és közbeni tragikus meghurcoltatására, a "vészkorszakban" velük szemben történt szégyenteljes, emberellenes eseményekre annak érdekében, hogy soha többé ne történhessenek hasonló események. Fontos tudni azt is, hogy a "romák" tragédiája nem a "haláltáborokkal", hanem az őket és szenvedésüket körülvevő közönnyel kezdődött - emeli ki a közlemény.
A nemzetközi és az országon belüli nemzetközi megemlékezőkhöz csatlakozva az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői, Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára július 31-én a Holokauszt Emlékközpontban emlékkoncerten, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár augusztus 2-án Auschwitz-Birkenauban nemzetközi megemlékezésen vett részt. Balog Zoltán, a rejtett erőforrások minisztere és Czibere Károly a Roma Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából és a titkosszolgálati szálakkal átszőtt, kislétai "romagyilkosság" évfordulóján a Sant' Egidio Közösség szervezésében tartott istentiszteleten vesz részt a budapesti Jézus szíve templomban - közölték.
Az MSZP tiltakozik a munkaalapú társadalom kiépítésére ellen
Az MSZP 70 év elteltével is mély fájdalommal emlékezik arra a szörnyű éjszakára, amikor 1944. augusztus 2-án közel háromezer roma nőt, férfit és gyermeket gyilkoltak le az auschwitz-birkenaui haláltáborban - sorolják a rég megcáfolt, hazug tételeket a szocionisták szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményükben, majd a "roma holokauszt" további több tízezer áldozatára való emlékezésre szólítanak fel.
Hetven évvel a "Munka szabaddá tesz" cinikus jelmondata után egyre kevesebben élnek azok, akik fel tudják idézni, milyen veszélyeket rejt egy szegényedő társadalomban az egyes csoportok megbélyegzése, egymással való szembefordítása - írta az MSZP. "Pedig sajnos ma is ez történik hazánkban egy olyan, az emberi és szabadságjogokat korlátok közé szorító rendszerben, amely képmutatóan munkaalapú társadalom kiépítésére hivatkozik" - jelentik ki.
A jelenlegi hatalom tudatosan megosztó emlékezetpolitikája sem a múlttal való szembenézést, sem a kollektív emlékezést nem segíti elő. Ráadásul nem integrál, hanem épp ellenkezőleg: akadályozza a nehéz sorsú cigányság befogadását és felzárkózását - fogalmaz az MSZP.
Véleményük szerint ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a napokban harminc fiatal cigány Auschwitz-Birkenauba utazott, hogy a meggyilkolt áldozatokra emlékezzenek, illetve az egykori "haláltáborhoz" közeli Krakkó egyetemén megismerjék az cigány "holokauszttal" kapcsolatos közgondolkodást elősegítő kezdeményezéseket.
A szocialisták kijelentik, hogy minden olyan kezdeményezést támogatnak, amely segít abban, hogy úgy lehessen megemlékezni a "múltbeli bűnökről és tragédiákról", ahogy azok megtörténtek. Ahhoz ugyanis, hogy a "vészkorszak" a jövőben is távoli, de maradandó emlék maradjon, néhány szűk körben elhelyezett koszorú ma már kevés - vélik.
(Kuruc.info - MTI nyomán)