A Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, a jövő év első napjától Dabóczi Kálmán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezető helyettese váltja Vitzéy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ élén.
Az önkormányzati testület döntéséről Horváth Csaba (MSZP) és Karácsony Gergely (PM) számolt be újságíróknak. A szocialista fővárosi képviselő tájékoztatása szerint a BKK új vezetőjét a közgyűlés 90 százaléka támogatta.
Horváth Csaba elismerően szólt Dabóczi Kálmánról, akit jó szakembernek nevezett.
Karácsony Gergely ezzel szemben azt közölte, tartózkodott a szavazáson, mert, bár nem kérdőjelezi meg Dabóczi Kálmán felkészültségét, úgy gondolja, Vitézy Dávid jól végezte a feladatát.
(MTI)
Korábban írtuk: Egyhavi bérével vigasztalódhat Vitézy Dávid, akinek évek óta tartó harc után kell elhagynia a BKK-t. Csütörtökön már be sem kell mennie: a felmondási idő alatt nem tartanak igényt a munkájára. Utóda Dabóczi Kálmán, a Közlekedéstudományi Intézet igazgatóhelyettese lesz.
Mennie kell, indoklás nincs
Önként nem akart lemondani Vitézy Dávid a BKK éléről, ezért szerdán a leváltására tesz javaslatot a városvezetés a fővárosi közgyűlésnek. Az erről szóló előterjesztést kedden este küldték meg a képviselőknek. A javaslatban indoklás nincs, csak annyi megjegyzés, hogy nem is kötelesek indokolni. Vitézy utóda január 1-től Dabóczi Kálmán, a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) igazgatóhelyettese.
Zoom
Közgazdász szakember az utód
Dabóczi Kálmán egyébként egyszerre négy fontos posztot is betölt a minisztériumi háttérintézménynél: az ügyvezető általános helyettese, közlekedéstudományi üzletágvezető, stratégiai projektigazgató és személyközlekedési igazgató. Hat gyermek édesapja. Dabóczi Kálmán közgazdász és gazdaságtudományok doktora. 2006-2011 között a nemzeti fejlesztési tárcánál, illetve elődeinél dolgozott, végül a közlekedésszakmai terület vezetőjeként.
Zoom
A BKK új vezére szakmai életrajzában "robosztus szakmai felkészültségét" emelte ki, továbbá kitért széleskörű iparági tapasztalataira a közlekedés, a távközlés, az energi- és gyógyszeripar, az e-business, valamint a közigazgatás és az államigazgatás területén. Önmagát kreatív, innovatív probléma-definiéáló és -megoldó képességű emberként írta le, akinek rendszerszemléletű a látásmódja.
Kiemelte még kompetenciái között a példamutató diszkréciót, lojalitást és munkamorált. A BKK új vezérigazgatójaként pedig motivációját úgy foglalta össze: "minél komplexebb, minél mélyrehatóbb változást igénylő egy projekt, annál nagyobb a kihívás, hogy újszerű megközelítéssel és kiemelkedő munkaterheléssel kulcsrakész eredményt mutassak fel."
Másnap már be sem kell mennie
Vitézy esetében az ilyenkor szokásos közös megegyezésről szó sem lehetett azután, hogy az utóbbi napokban több helyütt is elmondta: nem lát okot arra, hogy lemondjon, de – utalva a BKK november végi átszervezésére – csak akkor marad a cég élén, ha lehet ott értelmes munkát végezni. Ezért három hónapos felmondással szűnik meg a munkaviszonya; és egyhavi bért kap végkielégítésként.
Kiszervezték Vitézy alól a BKK-t
Vitézy Dávid „trónfosztása" már november végén elkezdődött azzal, hogy gyorsan, heves vita nélkül, és szinte teljes egyetértésében szavazta meg a múlt héten a fővárosi közgyűlés a BKK átalakításáról szóló Tarlós-Kocsis javaslatot. Ez már két oldalról is beszorította Vitézy Dávidot: kapott maga fölé egy főnököt, és egy sor hatáskört elvontak tőle az átalakítással.
(Origó nyomán)