Nyilván fontos adat, kik és milyen körülmények között végeztek ilyen „munkát”, ugyanakkor az adatbázisban előfordulnak hibák, ami egy ilyen súlyos kérdésnél óriási baj, illetőleg az államszocialista rendszer működése jóval bonyolultabb volt annál, semmint „kihányunk” egy rakat adatot, hogy aztán boldog-boldogtalan csemegézzen belőle mindenféle szakmai magyarázat nélkül.

Utóbbi óriási káoszt tud okozni egy amúgy is egyre rosszabb állapotban lévő táradalomban, ugyanakkor fontos tisztában lennünk a múlttal, és azzal is, kik szolgálták ki azt a bűnös rendszert, amely megnyomorította az országot, tisztességes embereket ölt meg, kényszerített emigrációba stb. Szóval az irány jó, csak nem elégséges, és professzionalizációt igényel.

Mindezekkel együtt úgy gondolom tehát, hogy az ügynökakták nyilvánosságra kerülése olyan szokásos, „magyaros” módon történt, de kiindulópontnak jó lehet. Először is, ez inkább lista, semmint akta, ami önmagában tényleg csak kiindulópontnak jó, mondjuk akkor nem ártott volna néhány esetben pontosítani, mert ez fajsúlyosabb téma annál, semmint tévedjünk, vagy pontatlanul kiáltsunk ki valakit ügynöknek.

Azonban mivel nem a távoli múltról van szó, sokan még ma is élnek az érintettek között, és a félmunka mellett itt van a másik „magyaros” motívum is a listával kapcsolatban. Mivel különösebb konkrétumokat nem tartalmaz, ezért lehetőség van a szokásos magyarázkodásokra: „ott sem voltam, kényszerítettek, nem mondtam semmi lényegeset, csak altattam őket” és társai.

Ezek alapján lassan joggal érezhetjük, hogy itt aztán senki nem volt besúgó, hanem mindenki áldozat, ami enyhén szólva is nevetséges. Nem „sodródott” ugyanis mindegyik (sőt, a legtöbb nem), ellenben nem is filmekbe illő titkosügynök-jeleneteket kell elképzelni. Sokszor még csak nem is ideológiai motiváció állt az „ügynökök” mögött, hanem a legelcsépeltebb, legalapvetőbb, legalantasabb érdekek: pénz, pozíció, ígéretek előrejutásról, a „neked akkor nagyon jó lesz” szintén jellemzően magyaros delíriumáról, vagy egész egyszerűen irigységről annak az illetőnek az irányába, akiről jelentgetett az „ügynök”.

Korábban, amikor arról írtam, hogy Schmidt Mária nem érti, vagy nem akarja érteni a bolsevizmus lényegét, akkor erről (is) beszéltem: a lezüllesztett magyar társadalom valósággal falta ezt a sunyi tempót, de nem itt találták ezt fel, hanem a szovjet „hőskorában” a legelső, javarészt zsidó bolsevisták. Persze, ilyenkor felvetődik az a kérdés is: ki a hibás? Ők, vagy a társadalmak, amelyek hagyták magukat megmérgezni?

Amennyiben a tényleges feldolgozáshoz szembesítés, igazságtétel és az államszocializmus működésének kendőzetlen feltárása társul, úgy ígéretes lehet a most elindult folyamat, ám félő, hogy mindez megáll egy olcsó, bazári szinten, ahol a társadalom maximum gőzlevezetőként keresgélhet rá random nevekre.

„Mi mindig mindent csak félig csináltunk”, mondta egyszer régen a nagyszerű Gömbös Gyula, és úgy gondolom, ennél élesebben kevesen láttak bele a magyar társadalom szöveteibe.

Jó lenne, ha már csak a tisztánlátás kedvéért is változtatnánk ezen. Kezdjük el mondjuk most.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Ui.: Az akták között feltűnik a valóban lelkes kommunista, a néhai kvízrabbi, Vágó István. Ő amolyan kisujjeltartós módon volt egy rendkívül kártékony ateista, „vörös értelmiségi”, fedőneve „Quiz” volt. Hangosan felnevettem, mikor megláttam. Úgy látom, a kreativitásból ide már nem jutott, csak a hálózat megszervezésére.