2009. július 4-én, a budapesti Erzsébet téren történt jogszerűtlen rendőri intézkedéssel kapcsolatban indult kártérítési perek újabb fejezete kezdődött ma a Fővárosi Törvényszéken.
Zoom
A dr. Gaudi-Nagy Tamás és dr. Borbély Andrea által képviselt 13 fő gárdistát a gyülekezési joguk gyakorlása közben gumibottal bántalmazták, könnygázzal lefújták, majd előállították őket. A Bajtársiasság napján elszenvedett jogsértések kapcsán a BRFK-tól 500 ezer, illetve egyikük esetében 1 millió forint és kamatai, valamint a perköltség megfizetését, továbbá a történtek miatt sajnálkozást kifejező magánlevél küldését követelik.
A felperesek jogi képviselői kénytelenek voltak a BRFK jogtanácsosát - aki a Fővárosi Törvényszékhez rendkívül méltatlan módon kockás ingben és egy laza pulóverben vett részt a tárgyaláson - a jóhiszemű pervitelre kérni, ugyanis a jogtanácsos előbb elévülésre hivatkozással próbálta az időt húzni, majd a már meglévő jogerős ítéleteket, a Kúria döntését, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságának jelentését is figyelmen kívül hagyva előbb a jogalapot vitatta, majd abszurd módon kétségbe vonta azt is, hogy a felpereseket egyáltalán előállították.
Gaudi-Nagy és Borbély kifejezték szándékukat egy peren kívüli egyezség megkötésére, figyelembe véve, hogy az elhúzódó eljárás kamatai és a megnövekedett perköltség az adófizetőknek olyan túlzott terhet jelentenek, amelyek elkerülhetőek lennének. A BRFK jogtanácsosa ígéretet tett arra, hogy a megegyezési szándékot továbbítani fogja az ügyben döntési jogkörrel rendelkezők felé.
A tárgyalás 2015. április 2-án, 8:30-kor tanúk meghallgatásával folytatódik.