Megy a találgatás, vajon ki állhat ténylegesen a Klubrádió megsegítése mögött és milyen cél vezérelte. A választ megkapjuk, ha a tényeket sorra vesszük. Annyi már eddig is kiderült, hogy az évről évre veszteséges, több százmillió forintos tartozást maga előtt görgető Klubrádió Zrt. napjai meg voltak számlálva, amikor hirtelen egy megmentő bukkant fel a sajtóban csak titokzatos befektetőként emlegetett Brit Europe Foundation nevű alapítvány képében. Valójában azonban semmilyen titokról sincs szó.
Zoom
Egész befolyásos kis nemzetközi hálózatról van szó
A B’nai B’rith nevű, világszerte működő szabadkőműves zsidó szervezethez is szorosan kötődő Brit Europe Foundation nem először jelentkezik Magyarországon. Mint arról korábban a Kuruc.info is beszámolt, ez és egy másik belgiumi zsidó alapítvány vásárolta meg az Arany Alkony idősotthonoknak ingatlanokat biztosító céget.
A kontraktust követően az Arany Alkony idősotthonokat a Kuruc.info olvasói számára már jól ismert Bodnár Dániel által igazgatott Olajág Otthonok váltották, amelyeknek a működtetője az OÁSZ Kft. (korábbi nevén Olajág Ápolási és Szolgáltató Kft.). Ennek a 3 millió forint jegyzett tőkéjű cégnek a képviselője a beszédes nevű Oirechman Shmuel, míg tulajdonosa az EMIH Budapesti Hitközség. Az EMIH a lubavicsi haszid szekta Köves Slomó vezette magyarországi lerakatának, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek a rövidítése. A szellemiségükről sokat elárul, hogy a kft. e-mail címe a penzugy@zsido.com.
Zoom
1. kép
Zoom
2. kép
A Brit Europe Foundation vezetője egy Robert Izsak (Izsák Róbert) nevű személy, aki az EMIH, azaz Köves Slomóék egyik legjelentősebb szponzora is egyben. 2010-ben, amikor Slomóék újraszentelték az óbudai zsinagógát, röviddel utána Izsák meglátogatta őket és nagy dajdajozást rendeztek ennek örömére. (1. és 2. kép) Köves még táncra is perdült. (3. kép) Talán egyedül kedvencünknek, Bodnár Dániel TEV-es főnácivadásznak nem volt felhőtlen a jókedve, nyilván amiatt, hogy akkortájt még nem tömte ki a zsebeit az adófizetők forintjaival Lázár János. Hogy milyen más volt akkor a helyzete, jól jellemzi a fején lévő molyrágta sapka is. (4. kép) Időközben azonban beindult Izsák és a többi támogató, megszerezték az idősotthonokat, majd a magyar gójok adóforintjait szintén.
Zoom
3. kép
Zoom
4. kép
A belgiumi zsidó alapítványról tudni lehet még, hogy a belgiumi Brüsszelben, a Rue Froissart 109. szám alá van bejegyezve.
A Rue Froissart 109. szám alatt azonban ténylegesen egy haszid zsinagóga működik Európai Zsinagóga (Ohel Eliezer) néven és haszid szokás szerint helyet ad egy oktatási központnak (shul) valamint egy szociális és gazdasági segélyező szervezetnek (EUJB - European Jewish Buildings), amely ténylegesen az Európai Unióban zajló zsidó terjeszkedést segíti elő, ennek érdekében zsidó szervezeteket támogat, ahogy Köves Slomóékat is.
A Brit Europe Foundation a most 40, de a tervek szerint másfél éven belül 250 millió forint nagyságrendű befektetés fejében természetesen befolyást is szerzett a Klubrádió Zrt.-ben. Ezt úgy érte el, hogy a többségi tulajdonában álló Brit Media Kft. (melynek kisebbségi tulajdonosa Megyeri András Jonatán, a Bét Sálom zsinagóga körzeti elöljárója) a Klubrádió Zrt.-ben a törzsrészvények 25%-át kapja meg az elkövetkező másfél évben, míg a cég vezető tisztségviselői közé Arató András és dr. Stock Richárd (aki a rádió jogi képviselője is egyben) mellé máris bekerült Megyeri András Jonatán.
A Klubrádió Zrt.-ben tulajdonrészt és befolyást szerző Brit Media Kft. székhelye pedig teljesen véletlenül a Köves Slomóék által üzemeltetett Olajág otthonok egyikében, a Törökbálint, Kazinczy u. 105. szám alatti intézményben van. Ezen a 2011-es felvételen még Arany Alkony Idősotthonként látható.
Zoom
Arató András pedig mindeközben mint egy több százmilliós tartozást felhalmozó zsidó cég zsidó vezetője természetesen nem valami panellakásban, horribile dictu börtönben tengeti hétköznapjait, hanem jól megérdemelt luxuskörülmények között, a 3. kerületi Palló köz 10-ben.
Zoom
Végeredményben semmi másról sem szól tehát a történet, minthogy egy működésképtelenség szélére sodródott magyargyűlölő zsidó rádiót megment egy ugyanolyan magyargyűlölő zsidó szervezet, amely egyébként Magyarországon már régóta jelen van Köves Slomó és csapata révén. Az sem lehet kétséges ennek fényében, hogy Arató András igazat mondott, amikor kijelentette, a rádiónál fel sem merült az irányváltás gondolata.
Skorzeny
(Kuruc.info)
Korábban írtuk: