Mint arról beszámoltunk, a magát nemzetinek sminkelő kormány a helybéliek megkérdezése nélkül döntötte el, hogy Martonfán és Sormáson befogadó állomásokat nyit a kontinenshódítók számára. Teszi mindezt annak ellenére - vagy pont azért -, hogy Orbán Viktor alig két hónapja még a "menekült"táborok bezárásáról beszélt. A kulcsszó természetesen a beszélt, hiszen tudjuk, ne figyeljük arra, amit megválasztása érdekében mond... A Baranya és Zala megyei települések bátor lakói azonnal felemelték szavukat az intézkedés ellen, hangjukat jellemzően csak a Jobbik hallotta meg.
A Pécstől 15 kilométerre lévő Martonfán szombat reggel mindenki arról beszélt, hogy hamarosan menekülttábor épül a faluban. A 228 lelkes település Nol által megszólított lakói kivétel nélkül ellenzik a kormány elképzeléseit, mivel félnek attól, hogy a menekültekkel vége a falu biztonságának és nyugalmának.
Az különösen felháborította a martonfaiakat, hogy korábban szó sem volt a tábor idetelepítéséről.
Ezt erősítette meg Martonfa polgármestere, Bosnyák András is: - Senki nem keresett meg minket ebben az ügyben, így az se tudjuk, hogy mekkora lesz ez a tábor, hányan lesznek itt, kijárhatnak-e a "menekültek"? Semmit nem tudunk! Hát persze, hogy mindenki fél.

Fideszes bosszú
A feleségével egy gyermeket nevelő, korábban burkolóként dolgozó 38 esztendős polgármesterről tudni kell, hogy bár függetlenként nyerte a választást, tagja a Jobbiknak. Martonfán erős a Jobbik, a 2014-es országgyűlési választáson a párt csaknem kétszer annyi voksot kapott, mint a Fidesz-KDNP-tandem, s itt a kormánypártokat az MSZP is megelőzte.
- Most sokan azzal gyanúsítanak engem meg a Jobbikot, hogy menekültügyben összejátszunk a Fidesszel. Szerintem viszont azért akarják Martonfára hozni a "menekülteket", mert a Fidesz így bosszulja meg, hogy itt csúfos vereséget szenvedett tőlünk.
A falu mellett van egy állami tulajdonú, felhagyott, katonai gyakorlótér, a polgármester úgy gondolja, oda építenék fel a tábort.
Kiemelt beruházás, nincs beleszólás - nem nyugszanak bele
– Nincs a terület közművesítve, így értelmetlen ott felépíteni a tábort – véli Bosnyák András. - Mivel ez egy kiemelt jelentőségű beruházás, nincs beleszólásunk az engedélyezésbe. Ebbe azonban nem nyugszunk bele! Még nem tudom, hogyan tiltakozunk, de mindent megteszünk a terv ellen. Összefogunk a szomszédos településekkel, Hosszúheténnyel, Szilággyal, Perekeddel, Pécsváraddal. Vigyék bárhová, csak ne ide!
Vigyék Felcsútra!
– Felcsúton, a Pancho Arénában legyen "menekült"tábor! - tolmácsolta a martonfai rögtönzött "nemzeti konzultáció" egyhangú döntését a településen tartózkodó Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője. A stadion építése már eleve "nemzetgazdasági szempontból kiemelt jellegű beruházássá" lett nyilvánítva és Mészáros Lőrinc, a nemzet gázszerelője mint helyi polgármester biztos nem tiltakozik a beruházás ellen - vélekedett helytállóan a képviselő asszony.
Sormáson sem találni olyan helybélit, aki ne ellenezné a tábor faluba telepítését, itt is mindenki a félelmét hangoztatta. A Nagykanizsával szomszédos, 900 lelkes község polgármestere, Pőcze Edit függetlennek vallja magát de nem titkolja, hogy a kormánypártokkal szimpatizál. Tán ez is szerepet játszik abban, hogy a faluvezető nem fogalmaz annyira keményen, mint Bosnyák András: - Sokan hívtak telefonon, hogy mit tudok a tervekről – mondja Pőcze. - Azt feleltem, hogy semmit, most tájékozódom. - Ellenzik a tábort a sormásiak? - Mondjuk úgy, hogy meglepődtek. Nem tudnak semmit, és ez zavarja őket.
(Kuruc.info - Nol nyomán)