Nem kell aggódni, Lovász László nem fogja felvetni Hóman Bálint akadémiai tagságának visszaállítását. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke ezúttal a Magyar Hírlapnak adott interjújában nyugtatta meg az ajvékolásra mindig készeket.

Máig nem ért véget Hóman Bálint komcsi meghurcolása
Az indoklása kiváltképp meggyőző, érdemes idézni:
Mivel a nagyrészt konzervatív tudósokból álló Akadémia 1945-ben, még a Népbíróságok Országos Tanácsának határozata előtt döntött Hóman Bálint kizárásáról, nem látok okot arra, hogy az ő döntésüket utólag megkérdőjelezzem. Biztosan kijelenthető, nem fogom felvetni az egykori tárcavezető visszavételét, ám ettől még ezt a testület bármelyik tagja javasolhatja. A döntés nem az enyém, hanem a közgyűlésé, ahol demokratikusan szavazunk minden, oda került felvetésről.
Tehát ezek az állítólagos konzervatív tudósok, akiket addig nem zavart, a Hóman Bálintra fogukat fenő bolsevikok tényezővé válásával egy időben egészen bizonyosan politikamentes, meg nem alkuvó, szakmai és természetesen konzervatív döntést hoztak. Bizonyára pontosan úgy, ahogy most, békeidőben sem befolyásolja a politikai korrektség követelménye a történelmi személyeink és történészeink hivatalos megítélését.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: