Garázdasággal gyanúsít a rendőrség egy 29 éves iraki férfit, aki még augusztus 28-án inzultált és bántalmazott egy nőt egy józsefvárosi szórakozóhelyen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden. Eddig elhallgatták.
Zoom
A rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint a Magyarországon 2008-ban "menekültként" elismert iraki férfi 2016. augusztus 28-án a VIII. kerületi szórakozóhelyen megfogta egy nő karját, amit a nő inzultálásnak vett, nemtetszését fejezte ki, és egyben felszólította a férfit, hogy fejezze be magatartását.
A férfi az elutasítástól dühös lett, és többszöri szóváltást követően a sértettet az egyik asztalról felvett üveggel arcon dobta, majd a nőt a székével együtt fellökte. A nő könnyű sérüléseket szenvedett.
A rendőrök a nyomozás során azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. O. iraki állampolgárt, akit hétfőn gyanúsítottként hallgattak ki.
A férfi tagadta a terhére rótt cselekmény elkövetését, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.
(MTI nyomán)