Felháborító, hogy milyen kettős mércét alkalmaz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) azon állásfoglalása, amely szerint nevet kell változtatnia az egykori történész-politikus nevét viselő Hóman Bálint Alapítványnak – nyilatkozta a Magyar Időknek Vincze Gábor történész. Az MTA-állásfoglalás szerint „a civil szervezet olyan személy nevét viseli, aki a 20. századi önkényuralmi rendszer megalapozásában vezető szerepet játszott”.
Az MTA a zsidó gárda néven hírhedté vált Tett és Védelem Alapítvány beadványa nyomán foglalt állást. Amennyiben a határozat jogerőre emelkedik, az ügyész törvényességi ellenőrzési eljárás részeként kezdeményezheti az alapítvány megszüntetését is.
Zoom
Az akadémia döntése értelmében meg is szűnhet az alapítvány
Vincze szerint erősen vitatható az MTA álláspontja, és a testület illetékesei a minimális kiegyensúlyozottságot sem ismerik a történelmi személyek megítélésének állásfoglalásaival kapcsolatban. Mint fogalmazott: döbbenetes, hogy az MTA közben elfogadhatónak tartja a Szabó Ervin (szül.: Schlesinger Sámuel Ármin, csak hogy képben legyünk - a szerk.) névhasználatot, holott az egykori szélsőbaloldali anarchista mozgalmár az egyik legszélsőségesebb figurája volt a 20. századnak. Mint fogalmazott: az egykori könyvárigazgatónak vezető szerepe volt a későbbi kommunista diktatúra és a Tanácsköztársaság ideológiai megalapozásában.

Szabó Ervin (szül.: Schlesinger Sámuel Ármin) arcképe emlékbélyegen (1964)
– Nem véletlen, hogy Kun Béláék egyik első intézkedése volt, hogy az időközben elhunyt ideológusról nevezzék el 1919-ben a könyvtárat, ezt állították vissza a második világháború után, amit a demokratikus átmenet is vállalhatónak tartott – hangsúlyozta a történész. Vincze Gábor külön kiemelte, hogy „Szabó Ervin 1916-ban a magyar állam tisztviselőjeként terrorista merényletet tervezett a magyar állam miniszterelnöke, Tisza István ellen”.
Vincze Gábor 2011-ben az egyik kezdeményezője volt annak, hogy változtassák meg a fővárosi könyvtár elnevezését. Az ügyben heves vita bontakozott ki, de érdemi döntés nem született. Szőcs Géza korábbi kulturális államtitkár azt javasolta, hogy Hamvas Béláról nevezzék el a könyvtárat. Kövér László, az Országgyűlés elnöke idén februárban úgy fogalmazott: „a kommunista gyilkos filozófus Lukács Györgynek köztéri szobra van, neve ott van a Magyar Tudományos Akadémia tagjai között, Szabó Ervin nevét pedig a Fővárosi Könyvtár viseli”. De az Országgyűlés elnöke számára megfelelő lehet ez a helyzet, hiszen semmit nem lépett a szégyenteljes helyzet megszüntetésének érdekében.
(MI nyomán)