A "lejárató cikkek" és gúnyolódások hatására – egy nappal a Hajdúszoboszló Televízióban lement interjúja után – kilépett a Magyar Gazdák és Polgárok Pártjából Drotár Ad­rienn.
Zoom
Azt mondja, hátba szúrták
A politikai őstehetség felháborodva mesélt a Borsnak:
– Névtelenül, arctalanul gyalázkodtak velem szemben, undorító megjegyzéseket tettek, pedig nem is ismernek. A párt eddig csak nekem került pénzbe és időbe, nem pénzkereseti célból léptem volna politikai pályára. Van vállalkozásom, nem ebből akarok megélni. Úgy gondoltam, ha van rá esély, hogy segítsek embertársaimon, akkor ezért a pártban tudok tenni valamit. Jó szándékkal kezdtem el – mondta Drotár Adrienn, aki állítása szerint sok pozitív visszajelzést is kapott.
A videó egyébként tudomásunk szerint a híroldalak közül először nálunk jelent meg, néhány órára rá már javában leveleztünk a hölggyel, aki a cikk törlését szerette volna elérni. Végül kénytelen volt tudomásul venni, hogy nem jár sikerrel, azóta pedig már számtalan híroldal átvette a zseniális szereplést, így valószínűleg nem ez volt az egyetlen megkeresés, amit az elmúlt két napban írt. (És a jelek szerint egyiknek sem volt sok eredménye.)
A történelem számára azért mellékeljük még az első levelét:
Üdvözlöm!
Szeretném megkérni hogy a rólam megjelent riportot és képeket töröljék ! Mivel nem valós és nem járultam hozzá! Nem vagyok a párt tagja már ,más irányba haladok tovább ! Emiatt kérem a rólam megjelenő ciket és minden egyebet töröljenek ! Az hogy a címem, nevem ,képek és minden adatom szerepel sőt olyan emberekről akikkel közös képeim vannak nem járultunk hozzá! Aljas rágalmak vannak az önök oldalán ! Ha nem történik meg a törlés ,más hivatalos szervekhez fogok menni! Kártérítést fogok követelni ! Személységi jogaim ,becsületsértés és rágalmazás miatt! A ciket és a komenteket kimásoltam és a jogi képviselömnek továbbitiottam ! És amenyiben nem teszik meg a szükséges lépéseket polgári peres utra viszem tovább!
Üdvözlettel :Drotár Adrienn