Nem jogerősen hat év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn azt a cigányt, aki 2015 nyarán - minden indok nélkül - az utcán fejbe rúgott egy férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabezdéden. Áldozata néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe - derül ki az MTI híréből.
A büntetőtanács az eperjeskei "O. A." vádlottat (mert neki még elítélve is jogai vannak - a szerk.) csak halált okozó testi sértés bűntettében és könnyű testi sértés vétségében találta bűnösnek. Ráadásul semmi hír nincs arról, hogy a többi gyilkoscigánynak mi lett a sorsa, ugyanis - mint arról annak idején beszámoltunk - társai is voltak a reteknek. Egyik társa egyébként Oláh Ádám névre hallgat, csak hogy a naivabbak is sejthessék, mit takar az "O" betű.
Zoom
A Facebookon "Vad Marciként" rajoskodott
Zoom
A tényállás szerint a bűncselekmény elkövetésekor ittas vádlott (be is volt herbálozva jó cigány szokás szerint - a szerk.) 2015. június elsején két embert is megtámadott a jelenlegi magyar-ukrán határ közelében fekvő községben. Az első esetben a vádlott - minden előzmény nélkül - egy kerékpárját toló férfit hátba rúgott és ököllel ütött. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta a támadást.
Röviddel ezután - szintén ok nélkül - a vádlott egy sétáló középkorú férfit lökött el az utcán, majd a földön kerülő sértettet legalább közepes erővel fejbe rúgta. A bántalmazott férfinek még sikerült felállnia, de rosszulléte miatt az első lakott háznál segítséget kért. Kórházba vitték, ahol a szakszerű orvosi ellátás ellenére néhány nap múlva belehalt sérüléseibe.
A gyilkosok kilétét a Közbiztonság Tiszabezéd nevű Facebook-oldal tárta fel, mondanunk sem kell, hogy azóta őket törölték a közösségi oldalról.
Zoom
Egyik tettestársának Fb-oldaláról
A hétfői ítélethirdetésen a vádlott és az áldozat családtagjai, rokonai is megjelentek, a gyilkoscigányt fegyőrök gyűrűjében, rendőri jelenlét mellett vezették be a tárgyalóterembe.
Ez bizony nem emberölés
Bodnár Zsolt tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy az orvosszakértői vélemény szerint a sértett halálához vezető sérülés a vádlott rúgásától származott. A tárgyaláson ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény minősítése nem emberölés, hanem halált okozó testi sértés, mivel a vádlott szándéka nem a sértett életének kioltására irányult. A vádlottnak előre kellett volna látnia tette következményét, de könnyelműen bízott az elmaradásában - tette hozzá ezáltal további magyargyilkolásra biztatva a gyilkos fajtát.
Zoom
Bodnár Zsolt szerint nem emberölés
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a cigány és védője enyhítésért fellebbezett.
(Kuruc. info)
Előzmények: