A Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón hangsúlyozta: a migráció kezeléséről szóló nemzeti konzultációs kérdőívet sokkal többen küldték vissza, mint ahányan a Fidesz–KDNP-kormányra szavaztak. A miniszter ebből azt a következtetést vonta le, hogy a betelepítések megakadályozása össznemzeti ügy.
Zoom
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Elmondta: a kormány ezért terjeszt be az Országgyűlés elé három új törvényt februárban. Az új jogszabályokkal azt szeretné elérni, hogy a migrációt támogató szervezetek nagyobb társadalmi nyilvánosság előtt működjenek. A 25 százalékos illetéket e civil szervezeteknek a kormány szándéka szerint azért kell befizetniük, hogy a pénzt a határvédelmi feladatok megerősítésére költhessék. Lázár János emlékeztetett, hogy Magyarország nem kapott külön forrásokat a schengeni határok megvédésére az Európai Uniótól. A harmadik törvény pedig, ismertette a miniszter, mindazoknak a schengeni határtól való távoltartását célozza, akik ott helyben az illegális bevándorlást segítő tevékenységet végeznének. Lázár János kiemelte: a kormány meggyőződése, hogy a migráció „nem önmagától van, hanem szervezik”.
El kellene hinnünk nekik, hogy meg tudják különböztetni az igazi menekülteket a magukat annak hazudóktól - de még ha azok volnának is, mióta vagyunk mi az első biztonságos ország?
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette azt is, hogy a kormány álláspontja szerint az Európába máshonnan tömegével érkezők két csoportját kell megkülönböztetni. Először is azokat, akik háborús helyzet miatt, az életüket mentve menekülnek ide, ők a kabinet szerint nemzetközi védelemben részesítendők. Másodszor a gazdasági bevándorlókat, akik a jobb élet reményében vándorolnak be az EU-ba, az ő befogadásukat minden törvényes eszközzel meg akarja akadályozni a kormány.
Hozzátette: a Magyarországra befogadott "menekültek" nemzetközi védelemben részesültek, mert az "számukra indokolt volt".
Elmondta, hogy tavaly csaknem 1300, 2018-ban pedig eddig 50 főt részesített Magyarország nemzetközi oltalomban.
(MNO nyomán)
Kapcsolódó: