A Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálja, hogyan lett Mága Zoltánnak 560 ezer indiai, bangladesi és pakisztáni lájkja. A 444 az után kérdezte meg a GVH-t, hogy kiderült: a cigány hegedűművész tavaly két hónap alatt megduplázta a facebookos rajongói számát, ráadásul úgy, hogy a lájkolók négyötöde nem magyar.
Zoom
Korábban egy zsidó énekesnő mellé hamisította oda a saját képét (lásd a lenti kapcsolódóban)
Az új rajongók többsége dél-ázsiai: 260 ezren Bangladesből, 180 ezren Indiából, 120 ezren pedig Pakisztánból kattintottak. Bradács András, a Front Page tanácsadója már akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezekben az országokban sok hamis Facebook-profil van, amiket gyakran használnak rajongóvásárlásra.
Ezt vizsgálja most a GVH is. Mint írták, a lájkvásárlás „alkalmas lehet arra, hogy a művész hírnevével, népszerűségével, a fogyasztók valódi tapasztalatain alapuló pozitív értékelésével kapcsolatban megtévessze mind a fogyasztókat, mind az üzletfeleiket”. Azt azonban még nem mondták ki, hogy valóban ez történt volna Mága oldalával. Az eljárás befejezésére három hónap van, ez a határidő kétszer két hónappal meghosszabbítható.
(HVG nyomán)