Távol áll a valóságtól az Európai Néppárt frakciójának sajtófőnöke szerint az a sejtetés, hogy a Jobbik képviselői esetleg bekerülhetnek a csoportba - írja a Magyar Hírlap.
Zoom
"Megcéloztuk, hogy az Európai Néppárt tagjai legyünk, és vannak is arra utaló jelek, hogy ez nem lehetetlen" – nyilatkozta kedden az Azonnali.hu portálnak Sneider Tamás, a Jobbik elnöke azzal kapcsolatban, hogy a 2019-es EP-választás után a párt bejutó képviselői melyik frakcióba kérnének felvételt.
Korábban Volner János is azt mondta, ha pártja sikerrel jár a jövő májusi EP-választáson, "fontos cél lehet bekerülni az Európai Néppártba" (melynek nem mellesleg a Fidesz is tagja).
A Sneider által említett "jelekről" a Magyar Hírlap megkérdezte Pedro López de Pablót, a néppárti (EPP) képviselőcsoport sajtófőnökét, aki így alázta a szociálisan érzékeny nemzeti néppárt két stratégiai zsenijét:
Nem tudom, mit szívnak, de láthatóan hatásos, szóval inkább azzal kereskedjenek, mert ha illegális is, sikeresebbek lesznek vele, mint a politikában.