A Dózsa György úti halálos közlekedési baleset egyik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozza az ügyészség - a maffiózó ugyanis ismételten megszegte a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait, derül ki az ügyészség honlapjáról. Alább olvashatók a részletek.
Zoom
Az ügy bűnügyi felügyelet alatt álló gyanúsítottja korábban, 2018. február 22-én már megszegte az akkori jogszabályok szerinti házi őrizet szabályait.
Ezt követően, a rendelkezésre álló adatok alapján 2018. november 19-én ismételten megszegte az ügyészi határozatban részlegesen feloldott (jelenlegi szabályok szerint már bűnügyi felügyeletnek megnevezett) kényszerintézkedés magatartási szabályát.
A kerületi ügyészség meghatározott időre, kizárólag orvosi kezelésen történő részvétel érdekében, csak az oda- és visszautazás, illetve a kezelés időtartamára engedélyezte a tartózkodási helyének elhagyását. Ennek ellenére, a gyanúsított a bűnügyi felügyelet szabályait megszegve, nem engedélyezetten ez idő alatt egy belvárosi étteremben jelent meg és tartózkodott.
A jogsértő magatartás észlelése után a rendőrök előállították, majd őrizetbe vették.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség emellett megállapította, hogy a férfit a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. Ezzel egyidejűleg arra is felmerült adat, hogy a gyanúsított a közlekedési bűncselekmény miatti nyomozásban a bizonyítás megnehezítésre törekedett.
Minderre tekintettel, a kerületi ügyészség álláspontja szerint a házi őrizet, illetve bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése mellett már a bizonyítás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélye miatt is indokolt a gyanúsított letartóztatása. A fent megjelölt célok eléréséhez a bűnügyi felügyelet alkalmazása már nem elegendő.
A letartóztatás elrendelése tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai napon hoz döntést.
Frissítés: letartóztatták szegénykét, pedig súlyos beteg
Megelégelte a bíróság, hogy a Dózsa György úti halálos közlekedési baleset egyik gyanúsítottja, "M." (azaz Molnár) Richárd megsérti a házi őrizet szabályait: elrendelték a férfi letartóztatását - közölte a 24.hu.
A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és elrendelte "M." Richárd letartóztatását. A férfit bilincsben vitték a fogdára.
Zoom
Fotó: Bielik István/24.hu
Az "M." Richárd védelmét ellátó Koltai ügyvédi iroda közleményben reagált a bíróság döntésére:
A mostani letartóztatás előzménye az, hogy gyanúsított súlyos beteg, életveszélyes szívműtét előtt áll és részben ezzel összefüggésben az elmúlt hónapokban számos alkalommal kapott az ügyészségtől részleges feloldást a bűnügyi felülgyelet alól azzal a céllal, hogy orvosi kezeléseken megjelenjen. Gyanúsított az orvosi kezeléseken kivétel nélkül megjelent. Ugyanakkor az ügyészség gyanúja szerint terhelt 2018. november 7. napján, november 12. napján, november 14. napján és november 19. napján az orvosi kezelések előtt vagy után rövid időközre megállt a saját tulajdonában álló és általa vezetett étteremben. Ezzel gyanúsított az ügyészség által az orvosi kezelésen való részvételre előírt időt nem lépte túl, és ahogyan írtuk, az előírt orvosi kezeléseken M. Richárd minden alkalommal részt vett. Azt, hogy gyanúsított megállt saját éttermében, az ügyészségi indítvány szerint a nyomkövető technikai eszközből kinyert információk igazolják, de sem védő, sem gyanúsított az erre vonatkozó konkrét adatokat nem ismerhette meg a BKKB mai ülésén, csupán egy rendőri jelentést.
A védelem azt is kifogásolja, hogy a hatóságok miért csak most vették őrizetbe, amikor tudomásuk volt arról, hogy korábban is megállt a saját éttermében, amikor hazafelé ment az orvostól:
Kiemeljük azt is, hogy az ügyészségi határozat, amely a bűnügyi felügyelet részleges feloldásával engedélyezte gyanúsított számára az orvosi kezeléseken történő részvételt nem zárta ki azt, hogy gyanúsított esetleg megálljon egy rövid kávéra a saját éttermében. Az ügyészségi határozat úgy oldotta fel a bűnügyi felügyeletet, hogy annak célja az orvosi kezelés volt és meghatározta, hogy gyanúsítottnak mikor kell elindulnia és meddig kell visszaérnie. Nem volt benne azonban olyan rendelkezés, hogy nem állhat meg egy mosdó igénybevételére, vagy egy kávét inni.
2. frissítés: újabb huncutságok derülnek ki az MTI összefoglalójából
Az M. Richárd ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bizonyítás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt csütörtökön elrendelte a férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős.
A Fővárosi Törvényszék csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a bíróság végzése szerint "M. R." továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpárossal szemben, akit ezután bántalmazott.
2017. május 15-én szintén Budapesten, a Dózsa György úton a sebességhatárt jelentősen túllépve összeütközött egy elé szabálytalanul beforduló másik gépjárművel. A baleset miatt két ember meghalt, többen súlyosan megsérültek. A gyanú szerint az is megállapítható, hogy 2017. május 15-ét megelőzően M. R. kábítószert fogyasztott, „bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással”.
Vissza akarta szerezni a jogosítványát
Ismertették: M. R. vezetői engedélyét a fővárosi kormányhivatal ideiglenesen visszavonta, mivel a gyanúsított nyilvántartott pontjai elérték a törvényben megszabott határt. M. R. vissza akarta szerezni a jogosítványát, ezért kapcsolatba lépett egy emberrel, aki vállalta, elintézi, hogy azt visszakapja az ehhez szükséges feltételek teljesítése nélkül.
Mentesülni akart a jogkövetkezmények alól
A törvényszéki közlemény szerint M. R. – pénzért – mentesülni akart a Dózsa György úti baleset kivizsgálására indult büntetőügy hátrányos jogkövetkezményei alól is. A gyanúsított jogosítványának visszaszerzéséhez segítséget felajánló illető kapcsolatba lépett egy másik emberrel, aki – valótlanul – azt a látszatot keltette, meg tud állapodni egy rendőrrel, aki képes befolyásolni a büntetőeljárást.
A két ember 1,2 millió forintot kért a közreműködéséért. M. R. végül 300 ezer forintot adott át egyiküknek, aki ebből juttatott a másik embernek, abban a hiszemben, hogy a pénzt a rendőrnek továbbítja. A férfi valójában nem állt kapcsolatban hivatalos személlyel, a kapott pénzt elköltötte.
Megszegte a bűnügyi felügyelet szabályait
Jelezték: a végzés rögzíti azt is, hogy a gyanúsított novemberben orvosi kezelésére oda- és vissza utazva engedély nélkül többször is megjelent egy budapesti étteremben.
A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított ismételten, súlyosan megszegte a bűnügyi felügyelet szabályait, és úgy ítélte meg, hogy a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsítottnál kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosíthatók.
A végzés szerint M. R. letartóztatása 2018. december 22-ig tart.
A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű. A férfi házi őrizetét többször meghosszabbították.
Védői indítványra október közepén a Budai Központi Kerületi Bíróság enyhébb bűnügyi felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított meg a Dózsa György úti baleset gyanúsítottjának ügyében, ezt azonban másodfokon a Fővárosi Törvényszék – november 10-i tájékoztatása alapján – jogerősen elutasította.
3. frissítés: belemosolygott a kamerába:
Korábban írtuk: