A Jobbik országgyűlési képviselője egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: noha nem tagja a pártelnökségnek, tudomása szerint kedden foglalkozott a testület Hegedűs Lorántné pártból és frakcióból való kilépésével, de korai még a kérdés, hogy lemondása esetén ki veheti át a politikus képviselői mandátumát.
Zoom
Jelezte: távozott képviselőtársától soha nem hallott olyan kritikát, "aminek ebbe a nyilatkozatba kellett volna torkollnia".
Előbb – mondta – azt kellene tisztázni, mit jelent ma a kommunista és posztkommunista, és ezt követően lehet használni a kifejezést. "Én nem ismerek a parlamentben posztkommunistákat" – jelentette ki, hozzátéve, "elutasítja bárki magyarázat nélküli megbélyegzését".
Zoom
Megjegyezte, ő antikommunista családból származik, és "az életben sem eddig, sem ezután kommunistákkal politikai tevékenységet nem fogok folytatni". Az ellenzéki együttműködés kapcsán Varga-Damm Andrea hangsúlyozta, a néppártosodás azt jelenti, hogy a pártnak ki kell lépnie addigi szubkultúrájából, sokkal nyitottabb politikai munkát végezve, és ezt a folyamatot Hegedűs Lorántné támogatta, részt is vett annak eseményein.
A néppártosodás folyamata természetesen hozta magával, hogy bizonyos helyzetekben, ügyek mentén, mint például a rabszolgatörvény, együtt mozognak az ellenzéki pártok – fogalmazott, hozzátéve, ma a társadalom egyetlen ellensége a kormány, és aki nem annak leváltásáért dolgozik, "az nem a magyar nép érdekeit veszi elsősorban figyelembe".
Az antiszemitizmus fogalmát bezzeg nem kell tisztázni
Jobbikos politikusok "rasszista, antiszemita" kijelentéseire vonatkozó kérdésre azt közölte, "én nem lennék itt, ha ez a párt antiszemita lenne", szerinte "kizárt, hogy valaki ezzel a retorikával ma a politika porondján bármilyen szerepet vállalhasson", és ő ezt meg is tiltaná.
Hozzátette, lehet, hogy maradtak negatív érzések "a múltbeli, valóban nagyon nem helyes viselkedések" után – amiket ő "buta botladozásoknak" nevezett –, de a történtek idején ő nem volt a Jobbikban, amely szerinte akkor sem volt antiszemita.
Annyi zsidózást, mint amit a Fideszben és a KDNP-ben én tapasztaltam sok éven keresztül, a Jobbikban még soha – jelentette ki, hozzátéve, "a jobboldali pártokban mindig is volt ilyen fajta attitűd", igaz, nem általános; páran érezték úgy, hogy "menő", ha szalonzsidózik vagy cigányozik.
(MTI nyomán)