Nem akarják, hogy a rájuk adott szavazat elvesszen és a Fideszt segítse, ráadásul pénzük sincs – ezek miatt döntött úgy a Magyar Liberális Párt, hogy kihagyja az EP-választást. A döntésről Szabadai Viktor, a párt budapesti választmányának elnöke adott interjút az LMP-közeli Azonnalinak.
Zoom
Néha fest maga mögé néhány alakot, hogy többnek látszódjon
Hogyan döntött a Magyar Liberális Párt, elindul az EP-választáson?
Nem indulunk. Mi a 2018-as választást követően rögtön előálltunk azzal, hogy közös indulásra van szükség az EP-választáson, ha az ellenzék hatékonyan akar fellépni a Fidesszel szemben, hiszen az egymással versengő listák és jelöltek kudarcos eredményt hoztak. Ám ez nem sikerült. Így azt mérlegeltük, hogy minden olyan szavazat, amit olyan pártra adnak le, ami nem szerez mandátumot, az elveszett szavazattá válik, ami ha áttételesen is, de a Fideszt erősíti. Hozzátenném: a Magyar Liberális Pártot az is nagyon súlyosan érintette, hogy az Állami Számvevőszék kétszer hatmillió forintra büntette, gyakorlatilag nulla forintból gazdálkodunk, de nem ez volt a fő mozgatórugónk.
Akkor lehet mondani, hogy önkritikát gyakoroltak?
Inkább belátással vagyunk, és maradunk a racionalitásnál, továbbá az elveinknél, hiszen az a célunk, hogy a demokratikus ellenzék minél jobban tudjon szerepelni az EP-választáson.
Utoljára még a napokban nekifutottak egy közös ellenzéki listának, erre milyen reakciót kaptak a pártoktól?
Az MSZP részéről még valamifajta nyitottságot tapasztaltunk, de rajtuk kívül mindenhol az elutasítással találkoztunk.
Mit mondanak a szimpatizánsaiknak, kire szavazzanak? Fognak valamelyik ellenzéki párt mellett kampányolni?
Minden választás legitimációját az adja, ha minél többen elmennek szavazni. A választópolgárok el tudják dönteni, hogy hol fog leginkább érvényesülni a voksuk ahhoz, hogy minél kevesebb fideszes, és minél több Európa-párti képviselő legyen az Európai Parlamentben.
Haragszanak az ellenzéki pártokra?
Nem, inkább szomorú, hogy ennyi kudarc után nincs meg a belátás az emberekben, és mindig csak az önzés, a rövid távú önös érdekek vezérlik a közösségeket. Amíg ez így működik, addig Orbán Viktor uralma kikezdhetetlen marad. Vagyis egy újabb katasztrófa nyitánya, ami most történik az ellenzéki oldalon. Mi ennek ellenére ezután is az összefogásban gondolkodunk, és ahogy eddig, azt a továbbiakban is a Jobbik nélkül képzeljük el, mert mi nem tudunk olyan gyorsan követni politikai divatokat, ahogyan azt az a párt teszi.
Azért Bősz Anett országgyűlési képviselőjük elég sokszor együttműködik jobbikos képviselőnőkkel.
Ha nem is együttműködik, de közösen lép fel.
Van különbség?
Abban biztos, hogy nincs változás nálunk, hogy nem tudunk a Jobbikkal közös jelölteket és listákat támogatni. Abban eddig is volt párbeszéd köztünk, ha például az ÁSZ megbüntette az ellenzéki pártokat, de az együttműködés feltételei továbbra is hiányoznak, hiszen itt nemcsak arról van szó, hogy 6-8 éve miket mondtak a képviselők, de néhány hete is volt egy cigányozós kirohanása az újpesti Jobbiknak. Náluk csak kommunikációs szinten történt elmozdulás, értékrendi szinten nem.
Az önkormányzati választáson indulnak?
Természetesen igen, mindenképpen elindulunk ott, ahol azt érezzük, hogy kell.
Sermer Ádám kitart a főpolgármester-jelöltség mellett? A mostani logikából kiindulva ő is csak tovább osztaná az ellenzéki szavazókat Budapesten.
Ha tisztázzuk az előválasztás feltételeit, Sermer Ádám részt fog venni rajta, és el fogja fogadni az eredményét.
A Jobbik Puzsér Róbert független főpolgármester-jelöltet támogatja. Ha Puzsér nyeri az előválasztást, mögé is beállnának?
Ezért mondom, hogy tisztázni kell előre a feltételeket, mert mi olyan csapat részei nem tudunk lenni, aminek részese a Jobbik.
De ezen mit kell tisztázni? A Jobbikkal aláírt egy megállapodást Puzsér Róbert.
Én nem tudom, hogy még mi történhet, hiszen annyi minden történik. Várjuk meg a júniust. Egyébként nemcsak főpolgármester-jelöltünk van, de vannak polgármester-jelöltjeink is.
Például ki?
Chladek Tibor lesz a polgármester-jelöltünk Hernádon, és úgy tűnik, őt a helyi ellenzéki erők is fogják tudni támogatni. (Csak a rend kedvéért: 2010-ben még fideszes önkormányzatiképviselő-jelölt volt Pestszentlőrincen - Kuruc.info szerk.)
Gondolom a Jobbik kivételével.
Hernádon nem nagyon találkoztunk jobbikosokkal, de ha lennének se szeretné a (sic!) Chladek Tibi, hogy őt támogassák. Egyébként több ehhez hasonló helyszínünk is van, tárgyalunk a jelöltekről, dolgozunk tovább.