Lejárt kedden 16 órakor a listák bejelentésére meghatározott határidő az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak májusi választására, a hét nyilvántartásba vett lista mellett további négyet jelentettek be, azaz legfeljebb 11 párt, illetve pártszövetség listája szerepel majd május 26-án a szavazólapon.
Zoom
Az EP-választáson azok a pártok állíthatnak listát, amelyek összegyűjtöttek 20 ezer érvényes ajánlást a választópolgároktól, az ajánlások leadására és a lista bejelentésére 16 óráig volt lehetőség.
A Nemzeti Választási Bizottság korábban már hét listát nyilvántartásba vett: a Jobbik Magyarországért Mozgalomét, a Fidesz-KDNP-ét, a Momentum Mozgalomét, a Mi Hazánk Mozgalomét, az MSZP-Párbeszédét, a Lehet Más a Politikáét és a Demokratikus Koalícióét.
Kedden, a 16 órai határidő előtt további négy párt adta le az ajánlásgyűjtő íveket: a Magyar Munkáspárt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, az Egységes Magyar Nemzeti Néppárt, a Tea Párt Magyarország.
Az ajánlások érvényességét és azt, hogy a listára bejelentett jelölteknek van-e választójoguk, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) ellenőrzi. Az NVI nem ellenőrzi valamennyi ajánlást, csak valamivel többet, mint amennyi a listaállításhoz szükséges. A jogszabályi feltételeknek megfelelő listát a Nemzeti Választási Bizottság legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon veszi nyilvántartásba.
A listákon legfeljebb 63 jelölt állítható, háromszor annyi, mint a megszerezhető mandátumok száma, de a szavazólapra csak az első öt neve kerül fel. A jelöltek sorrendjét a párt határozza meg. A lista bejelentése után a sorrendet nem lehet módosítani, nem lehet a listára új nevet felvenni vagy arról levenni. Ha valamelyik jelölt a listáról kiesik – mert elveszíti választójogát, vagy írásban lemond a jelölésről – helyére a listán soron következő lép.
Frissítés: kisorsolták az EP-listák szavazólapi sorrendjét
Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén, hogy a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. Az NVB 11 lista sorrendjét állapította meg, legfeljebb ennyi lista szerepel majd a szavazólapon.
Elképzelhető azonban, hogy a listák száma végül ennél kevesebb lesz, ez abban az esetben fordulhat elő, ha az ajánlások ellenőrzésénél kiderül, hogy valamelyik pártnak nincs meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
Tehát ugyan csak később válik véglegessé, összesen hány jogerősen nyilvántartásba vett lista lesz, a választási eljárásról szóló törvény előírja, hogy a bizottságnak a listák bejelentésére megadott határnapon kell kisorsolnia a bejelentett listák sorrendjét. A sajtónyilvános sorsolást a testület két tagja végezte: Bozsóki Éva elnökhelyettes előbb egy urnából a lista sorszámát húzta ki, Rádi Péter elnök pedig egy másik urnából a lista nevét.
A sorsolás értelmében a listák a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon:
1. Egységes Magyar Nemzeti Néppárt,
2. MSZP–Párbeszéd,
3. Magyar Kétfarkú Kutya Párt,
4. Jobbik Magyarországért Mozgalom,
5. Fidesz–KDNP,
6. Momentum Mozgalom,
7. Tea Párt Magyarország,
8. Demokratikus Koalíció,
9. Mi Hazánk Mozgalom,
10. Magyar Munkáspárt,
11. Lehet Más a Politika.
A szavazólapon szerepel majd a lista sorszáma, a listát állító párt (illetve több párt esetén pártok) neve és emblémája, a szavazásra szolgáló kör, valamint a listán szereplő első öt jelölt neve. Az NVB pénteki ülésén beülhetett a testületbe Csáki Marianna, a Mi Hazánk Mozgalom delegáltja, aki a párt EP-listájának állítása okán kerülhetett a testületbe, amely így 16 tagúvá vált.
(MTI)