A Facebook adattörlési politikáját feltáró parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese, országgyűlési képviselő.
Közölte: céljuk, hogy a hazai jogszabályoknak és az uniós adatvédelmi rendelkezéseknek is megfelelő rendelkezések szabályozzák a közösségi oldal működését, amelyet szerinte most zsinórmérték nélküli gumiszabályok írnak körül.
A kettős mérce alkalmazásának nevezte, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül törölték véglegesen Toroczkai László pártelnök kétszázezernél több követővel rendelkező oldalát, beleszólva ezzel az európai parlamenti (EP-) választás eredményébe is. Hiszen - mondta - ha ennyivel többen voksolnak a Mi Hazánkra, garantáltan mandátumot szereznek.
Dúró Dóra hangsúlyozta: nemzetközi tendenciáról van szó, hiszen számos jobboldali politikust, szervezetet töröltek hasonlóképpen világszerte.
(MTI)
Kapcsolódó: