Macedóniában például az abortuszra jelentkező nőknek a tájékozott beleegyezés elve jegyében kötelező meghallgatniuk a magzat szívhangját, és ezzel az intézkedéssel harminc százalékkal sikerült csökkenteni a művi vetélések számát – mutatott rá a Magyar Hírlapnak Dúró Dóra. A Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a javaslatuk nem szigorítást, hanem tájékoztatást jelent. Alább az interjú.
Zoom
Fotó: Hegedüs Róbert / Magyar Hírlap
– Mennyi abortusz történik hazánkban évente?
– Magyarországon átlagosan évi kilencvenezer élveszülésre harmincezer abortusz jut. Összehasonlításképpen: a harmincnyolcmilliós Lengyelországban az élve születések száma háromszázezer fölötti, ugyanakkor a művi vetélések stabilan ezer környékén járnak. Ez elgondolkodtató különbség, ami számomra azt is mutatja, hogy nem feltétlenül a „rossz gazdasági viszonyok” miatt döntenek a nők egy magzat elvetése mellett.
– Hanem miért?
– Szerintem egy rendkívül rossz beidegződés állhat a háttérben. Szinte kizárólag az édesanyát tekintjük „alanynak”, s közben nem veszünk tudomást a magzatról. Azt valamiféle élettelen sejtcsomónak gondoljuk, akinek a jogai csak egy adott időponttól kezdenek el „élni”. Az anyák pedig így egyfajta külső kényszernek tekintik a beavatkozást.
– Ezzel magyarázható, hogy eddig kétszer nyújtotta be az Országgyűlésben az úgynevezett szívhangtörvény tervezetét?
– Igen, szívügyem a javaslat. Sokan nem érzik döntésük súlyát, pedig ezt nem lehet például egy fogászati beavatkozáshoz hasonlóan kezelni. Azt gondolom, ha az abortuszra jelentkező nőknek megmutatnák magzatuk szívhangját, akkor komolyabban elgondolkodnának a beavatkozáson.
– Mire alapozza ezt?
– Alapvetően az emberségre. De említhetek más megközelítést is: Macedóniában a művi vetélésre jelentkezőknek kötelező ezen a procedúrán végigmenni. Meglepő, de csak ezzel az egy intézkedéssel harminc százalékkal csökkent az abortuszok száma, erről számolt be egyik parlamenti képviselőjük épp Budapesten az előző Demográfiai Csúcson. Ha ezt átültetem a hazai viszonyokra, akkor az tízezerrel több gyermeket jelentene évente. A világ egyre több országában vetődik fel hasonló törvényeknek az ötlete a korszerű egészségügyi alapelv, az úgynevezett tájékozott beleegyezés mentén.
– Vannak, akik az abortusz teljes betiltását szorgalmazzák.
– A Mi Hazánk Mozgalom javaslata nem tiltást, hanem tájékoztatást jelent. Nem kötelező felnevelni a gyermeket, örökbe is adhatja, de az abortuszt egyfajta utólagos fogamzásgátlásként használni elfogadhatatlan. Maga az állam is sokat tehetne azért, hogy az ellátó- és szociális rendszert fejlessze, és nagyobb súlyt fektessen a megelőzésre, a felelős magatartás népszerűsíté­sére, ezáltal csökkentse a nőkre nehezedő nyomást. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az abortusz megtagadása esetén az érintettek utólag döntő részben úgy nyilatkoztak, jobban jártak a gyermekáldással, mint a vetéléssel.
– Ki támogatta a javaslatát?
– Több KDNP-s képviselő is egyetértését fejezte ki, de sajnos sem 2016-ban, sem 2018-ban nem volt meg a kellő többség a törvény elfogadásához.
– Mi a véleménye a közelmúltban Írország­ban bevezetett liberalizációról?
– Súlyos hibának tartom, s ezzel az állásponttal vélhetően nem vagyok egyedül. Az Alaptörvény szerint a magzatot fogantatása pillanatától megilleti a védelem, ez azonban hazugság, lényegében semmilyen védelemben nem részesül, pedig a legártatlanabb és legvédtelenebb emberekről beszélünk. Az eddigi kormányok abortuszpolitikája lényegében nem különbözik egymástól. Ezért is szorgalmazom, ha már sajnos a Hit Gyülekezetét leszámítva az egyházak hallgatnak, hogy legalább „az utolsó szó jogán” kommunikálhasson a magzat az édesanyjával, életében legalább egyszer. Ha sikerülne a szívhangtörvényt elfogadni, akkor szerintem hazánkban is érezhetően visszaesne az abortuszok száma.
Még a bizniszszekta lelkiismerete is keresztényibb a képmutató politikusainknál: