Niedermüller Péter, a Gyurcsány-párt magyargyűlölő alelnöke az ATV egyik csütörtöki műsorában a Fidesz ellenségkép-politikáját boncolgatva kijelentette:
„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem-magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek.”
(Magyar Hang - Mandiner nyomán)
Frissítés: Toroczkai: Niedermüller vállalja nyíltan az identitását!
Toroczkai László Mi Hazánk-elnök közleménye:
Niedermüller Péter nemrég azért aggódott, hogy az EU csúcstalálkozója szeptember 19-re, jom kippur, vagyis a zsidó engesztelés napjára esett, szerinte ez antiszemita támadás volt. Most pedig kiderült, hogy számára a fehér, keresztény, heteroszexuális emberek rémisztőek.
Így már érthető, hogy miért nem aggódik az európai, úgynevezett fehér, keresztény lakosság rohamos fogyása miatt.
Felszólítom a rasszista Niedermüller Pétert, hogy vállalja nyíltan az identitását! Se ő, sem pedig gyurcsányista pártja ne beszéljen mellé fehér, keresztény, heteroszexuális szavazópolgárok szavazatainak megszerzése érdekében!
Kapcsolódó: