De persze továbbra sem az elkurvulás a baja, ellenkezőleg: amiatt aggódik, hogy mi lesz az ellenzéki együttműködés sikerével, és hogyan lesznek újra jelöltek azok, akik kilépnek a frakcióból...
"Nagyon sajnálom, hogy a Jobbik elnöksége azt a következtetést vonta le a távozó országgyűlési képviselők búcsúüzeneteiből és a lassan tömeges kilépési hullámból, hogy nyilvánosan kell megzsarolni a képviselőtársaimat és engem" - írja Sneider, de szavaiból nem derül ki, hogy őt mivel zsarolták meg, hiszen nem lépett ki a frakcióból - még. (Sőt, saját elmondása szerint korábban Jakab megválasztásáért dolgozott, jó étvágyat kívánunk neki a főztjéhez.) Lehet, hogy ez "sneideri elszólás" volt, és már tényként kezelte a jövőbeli szándékát, azért vette magára a közlemény szövegét.
Zoom
Alább olvasható a teljes bejegyzése:
ZSAROLÁSNAK NEM ENGEDEK! – Válasz a Jobbik Magyarországért Mozgalom ma este kiadott közleményére.
Meglepődve olvastam, hogy a Jobbik új elnöksége a hivatalos fórumok helyett nyilvánosan, közleményben kezdett el üzengetni a pártunk országgyűlési képviselőinek. Szabályzatunk alapján ezt sem tag, sem pedig testület nem tehetné meg.
A sajtóközlemény egyik legmegdöbbentőbb kijelentése a következő:
„A Jobbik elnöksége pedig ezúton szeretné egyértelművé tenni, hogy akik távoznak a frakcióból, 2022-ben nem lesznek közös ellenzéki jelöltek.”
Nagyon sajnálom, hogy a Jobbik elnöksége azt a következtetést vonta le a távozó országgyűlési képviselők búcsúüzeneteiből és a lassan tömeges kilépési hullámból, hogy nyilvánosan kell megzsarolni a képviselőtársaimat és engem. Határozottan szeretném leszögezni, hogy engem sem a saját pártom, sem más párt nem zsarolhat meg! Jobbikosként külön szégyellem, hogy a kiadott közlemény azt sugallja a magyar társadalomnak, hogy a képviselőtársaim sakkban tarthatóak egzisztenciális fenyegetéssel. Ezzel a demokráciába vetett kevéske maradék hitet is elveszik a magyar emberektől!
A nyilvános megszólításra nyilvánosan válaszolva arra kérem a Jobbik elnökségét, hogy vessen véget az egyre rémesebbé váló tendenciáknak, mert így aligha lesznek az ellenzéki oldalon abban a pozícióban, hogy akár csak a saját maguknak is bejutó képviselői helyeket tudjanak majd kiharcolni.
Bízva a józan észben, nem kívánok tovább foglalkozni a szánalmas zsarolási kísérlettel, és nem kívánok a sajtónak semmilyen nyilatkozatot tenni.
Korábban írtuk: