„Hogyne sajnálnám, hogy Bencsik János kilépett, sajnálom, hogy idáig fajult ez a történet” – így reagált Sneider Tamás, a Jobbik volt elnöke azzal kapcsolatban az Azonnalinak, hogy Bencsik szerdán bejelentette: kilép a pártból és annak frakciójából, inkább független politikusként folytatja az országgyűlési munkát.
Bencsik arra hivatkozva hozta meg döntését, hogy Jakab Péterék bosszúhadjáratot indítottak a párt azon munkatársai ellen, akik nem sorolhatók a csapatukhoz. Azt is nehezményezte, hogy szerinte Jakab maga mondta, hogy a továbbiakban nincsen szükség nemzetpolitikai témákra, mert ezek megosztók, és akadályozzák a baloldali szavazóknak való megfelelést.
Követné-e Bencsik példáját Sneider Tamás?
„Nyilván az új vezetőségnek mindenképp feladata, hogy békét teremtsen a Jobbikon belül” – mondta Sneider. Arra a kérdésre, hogy Jakab Péter tényleg azt mondta-e egy frakcióülésen – mint Bencsik állítja – hogy már nincs szüksége a pártnak nemzet- és emlékezetpolitikára, mert megosztó – azt mondta: ő maga nem tudott jelen lenni azon az ülésen, de „ha Bencsik János ezt mondja, akkor száz százalék, hogy így van”.
A felvetésre, hogy Sneidernek magának megfordult-e a fejében a kilépés, vagy tud-e még további politikusokról, akik tervezik elhagyni a pártot, azt mondta: reméli, nem kell hogy megforduljon ilyen a fejében, és abban is bízik, másoknak sem kell.
„Várjuk, mi következik, jó lenne, ha nyugalom lenne a Jobbikon belül” – mondta Sneider, hozzátéve, részletesebben nem kívánja kommentálni az ügyet, miután ez a pártvezetés feladata.
Sneider egyébként nemrég indult a Jobbik pártigazgatói posztjáért – miután az arról 16 év után lemondott Szabó Gábor gyakorlatilag őt jelölte ki utódjául. Ugyanakkor a Jakab Péter vezette elnökség nem tartotta őt erre alkalmasnak. Ekkor Sneider úgy nyilatkozott: ha nincs meg a bizalom felé, „akkor százszor jobb, ha én nem vagyok pártigazgató, mert lehet, hogy csak konfliktusok lettek volna ebből.”