Hét pontos akciótervvel készült a mai évfordulóra a Mi Hazánk - jelentette be a párt elnöke budapesti sajtótájékoztatóján. Toroczkai László elmondta:
az 1. pont a diktátum ratifikálásáról szóló törvény hatályon kívül helyezése;
a 2. az ENSZ közgyűléséhez történő fordulás. A törvény hatályon kívül helyezése esetén ugyanis megnyílik a lehetőség arra, hogy a kormány kezdeményezze a nemzetközi bíróságnál a kényszerítéssel aláírt diktátum felülvizsgálatát.
A 3. a magyar-román alapszerződés semmissé nyilvánítása, hiszen Bukarest számtalanszor bizonyította, hogy a maga számára nem tartja azt kötelezőnek.
4. pontként a magyar-szlovák alapszerződést érvénytelenítenék, melyet Toroczkai álláspontja szerint számos magyarellenes törvény és intézkedés tett semmissé.
5. pontként érvénytelenítenék a magyar-ukrán alapszerződést is, melyet a pártelnök szerint már az aláírás pillanatában érvénytelennek kellett volna tekinteni, ugyanis az Antall-kormány úgy kötötte meg, hogy 1991-ben volt egy érvényes népszavazás, melynek során Kárpátalja lakosságának 78%-a egy autonóm kárpátaljai régióra szavazott, amit nem vett figyelembe egyik aláíró fél sem.
Toroczkai bejelentette azt is, hogy támogatják a Magyarok Világszövetségének törvényjavaslatát, amely arról szól, hogy Magyarországon legyen büntethető minden olyan megnyilvánulás a diktátummal kapcsolatban, amely tagadja az általa vagy az annak következtében bekövetkezett tragédiákat, mint például a délvidéki népirtás.
Végül pedig 7. pont a párizsi "békeszerződés" hatályon kívül helyezése lenne, ezt is egy ratifikáló törvény tartja hatályban. Felhívta a figyelmet, hogy a párizsi diktátum nem határozza meg Magyarország határvonalait, csak néhány Pozsony környéki falu sorsáról beszél, azon kívül az 1938-as, akkor érvényes határokat tekinti legitimnek. Rámutatott arra is, hogy a '47-es szerződés tiltja a revizionista propagandát, így ezzel a rendelkezéssel ellentétesek a mai és holnapi hazafias rendezvények is.