Szomorú Szilárd, Balatonszemes fideszes polgármestere nyolc hónappal a megválasztása után bejelentette lemondását a helyi képviselő-testületnek – derül ki az önkormányzat Facebook-bejegyzéséből.
Szomorú Szilárd azt írja:
nem arra vállalkoztam, ami ma Balatonszemesen folyik. Én nem harcba és csatába indultam. Van, akinek ez az élete, NEKEM nem. Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt.
Szomorú szerint mindenki láthatja, hogy óriási a feszültség településen.
Ebből kiindulva levontam a következtetéseket és megtettem azt, amit a településünk érdeke megkíván, július 01-ei nappal lemondtam a polgármesteri tisztségről. Mindezt annak reményében teszem, hogy a településünk végre találjon egy olyan személyt, aki együttműködést és fejlődést tud hozni Balatonszemes életébe.
Szomorú évek óta a balatonszemesi képviselő-testületben dolgozik, az előző ciklusban alpolgármester volt. Tavaly októberben azt a Takács Józsefet váltotta, akinek veje terítette a drogot a Balaton partján, de sok más ügyével is magára irányította a figyelmet.
(24 nyomán)