Édesapja, Prochaska Domokos (1817–1879) Morvaországból származott, ősei német ajkú iparosok, hivatalnokok voltak. Az Osztrák–Magyar Monarchia k. u. k. hadseregének tisztjeként egyre feljebb haladt a ranglétrán; egy vadászezred hadnagyaként került Magyarországra. A negyvenéves, jó megjelenésű vadásztiszt egy 1857-ben, Pozsonyban rendezett bálon találkozott az alig 19 éves Filberger Anna Mária Antónia kisasszonnyal (1838–1888), Filberger András és Ehrengruber Anna (1804–1872) lányával. Mivel a Prochaska család nem rendelkezett a kaucióhoz elegendő anyagiakkal, Domokos kilépett a seregből, s jelentkezett a Pénzügyminisztériumba, ahol tisztviselői álláshoz jutott.

Pozsonyba költöztek, de első gyermekük, Ottokár mégsem ott, hanem Nyitrán született, a várandós anya szülei házában. Filbergerék felmenői Svájcból települtek át Nyitrára, s csakhamar a város egyik legtekintélyesebb családjává váltak, az 1800-as években német nyelvű magyaroknak vallották magukat. Ottokár anyai nagyapja, Filberger András fiatalkorában pékmester volt.

Ottokárt október 13-án Nécsey András káplán keresztelte. A keresztszülők anyai nagybátyja, Filberger Rezső és felesége, Császka Mária, a későbbi kalocsai érsek, Császka György nővére volt.

1905. október 17-én Ferenc József király székesfehérvári püspökké nevezte ki, pápai megerősítést december 11-én kapott. December 21-én Rómában szentelte püspökké X. Piusz pápa, elődje, Városy Gyula kalocsai érsek és Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök segédletével. Székét 1906. január 21-én foglalta el.

Farkas Edithtel megalapította a Szociális Missziótársulatot. Püspöki birtokain 1914–1918-ban megvalósította az örökbérletet: mintegy 1500 holdat parcelláztatott fel, elsősorban az első világháborúból hazatérők között. A Katolikus Néppárt egyik alapítója, a magyar keresztény-szocialista mozgalom vezéregyénisége. 1919-ben a proletárdiktatúra megdöntésére szervezkedő székesfehérvári ellenforradalmárok vezetője. Szociális és reformtervei megvalósítása érdekében szerepet vállalt a világháború utáni első nemzetgyűlésben: 1920–1922 között Székesfehérvár országgyűlési képviselője, és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának elnöke volt, ugyanakkor hamar kiábrándult a „keresztény kurzusból”. 1909-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1920-tól rendes tagja. 1915-ben a Szent István Akadémia alapító tagja volt. 1926-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé lépett.

Prohászka szemlélete alapvetően két pilléren nyugodott. Mégpedig azon a két pilléren, melyeken sokunk meggyőződése szerint az Egyháznak nyugodnia kell. Ezek pedig a „keresztény szeretet és az ebből folyó irgalmasság”, és a „keresztény igazság”. E kettő között kívánta megteremteni a szintézist, ha kellett irgalommal, megértéssel közeledett bárkihez, személyében nem ítélt meg senkit, csupán magát a bűnt, de hamis toleranciára hivatkozva soha nem hallgatta el az igazságot, és ha szükséges volt, kőkeményen támadta a káros folyamatokat, melyek egyházára és nemzetére leselkedtek.

Mint pap, rendre felhívta a figyelmet arra, amennyiben az Egyház nem lesz képes a kor kivívásaira választ adni, a „munkáskérdésre”, akkor őket az ateista, nemzetközi bolsevizmus fogja megnyerni magának. Ezért e terén rendkívül sokat tett a jó értelemben vett „modern katolicizmusért”, többek között ő fordította le magyarra a Rerum novarum, XIII. Leó pápa által jegyzett enciklikát (1891), mely az Egyház szociális tanításait foglalta keretbe, és amely lényegében a marxizmusra adott válasza volt, még akkor is, ha sajnos ezt nem kapkodták el, mintegy szűk fél évszázaddal a kommunista kiáltvány (1848) után jelent meg. Ő volt az élharcosa és megalkotója a keresztényszocialista irányvonalnak Magyarországon. Talán ez furán hathat 21. századi szemmel, de anakronisztikus volna úgy tekinteni a szocializmus megnevezésre, mintha az csupán baloldali elem volna, egyrészt akkoriban még kőkemény harc folyt azért, hogy ki, milyen tartalommal tudja megtölteni, másrészt Prohászka esetében természetesen a szocializmus nem kommunizmust jelentett. Nem jelentett osztályharcot, nem jelentett nemzetköziséget, viszont jelentett testvéri szolidaritást, a szociális viszonyok javítását, és így tovább. Már csak azért sem lehet a kommunizmussal azonosítani a prohászkai szocializmust, mert nem volt internacionalista, hanem nagyon is hazafias szemléletű volt, és aggódott a magyar jövőért.

Ebből a keresztény és magyar önvédelmi reflexből fogalmazta meg mindig politikai üzeneteit is, és ezért támadta oly’ élesen a liberalizmust, és így került rá az „antiszemita bélyeg”, hiszen a tényt nem kerülhette ki, hogy a liberális áramlatok politikai vezetői között felülreprezentált volt a zsidóság, mint ahogy a nemzeti tragédiába torkolló 133 napos vérgőzös Tanácsköztársaság alakjai között is. Magára nézve azonban nem alkalmazta az antiszemita megnevezést, egy alkalommal a képviselőházban azt mondta, a gyengék védelmében óhajt fellépni, „ha ezt az urak antiszemitizmusnak nevezik, az igazán csak az ő passziójuk”. Másrészt helytállóbb a teológiai megalapozottságú antijudaizmust használni, mely nem faji alapú determinizmusokon (mely ellenkezik a szabad akarattal, ezáltal a katolikus tanítással) útján nyúlt a zsidókérdéshez, hanem morálteológiai alapokról indulva. Ezt a hit- és nemzetvédelmet nevezte el hungarizmusnak. A prohászkai hungarizmus ettől függetlenül egy merőben erkölcsi alapállású, történelmi korokon átívelő egzakt szemléletmódot takar, talán megvilágítjuk a kérdést, ha őt magát idézzük ezzel kapcsolatban:

Mint látható, a prohászkai hungarizmus sokkal inkább egy alapvető lelki beállítottságot takar, mint egy zárt ideológiát, mely lényegében nagyon egyszerű: a keresztény- és nemzeti eszmék melletti mindenkori kihívás a történelem viharai közepette, és ez kétségkívül erkölcsi alapállás elsősorban, nem pedig „izmusbéli”, vagy akár közpolitikai. Azon túl, hogy Prohászkából érvénnyel meríthet bármely kor magyar politikusa, mint ahogy természetesen egyházi személyisége is.

Ha a fentiek alapján tekintünk Prohászkára, rögvest elhomályosodik a korszak, melyben élt, és válik egyre fényesebbé örökérvényű erkölcsi tanítása, melyhez iránytűként bármikor nyugodtan fordulhatunk. Az ember legbensőjét ragadta meg, és a benne feszülő kérdésekre adott tértől és időtől független válaszokat. Miként az ember ösztönösen keresi Istent, erre a válasz a „lánglelkű püspök” teljes élete, a krisztusi tanítás jegyében végzett állhatatos munka.

Nagyon helyen látta viszont Prohászka, hogy Isten nem véletlenül teremtett nemzeteket, mindenkinek úgy és ott kell kereszténnyé válnia, ahová született, ezáltal forrószívű magyar hazafi volt, és azzal is tisztában volt, hogy a nemzet belső, társadalmi viszonyait is rendbe kell tenni, valódi keresztényi szemlélettel közelített a szegények felé, az irgalmasságot hősies fokon gyakorolta, ebben álltak szociális tanításai.

Érdemes e helyütt idézni, hogyan vélekedett a konzervativizmusról. Napjainkban ugyanis éppúgy vita lángol a kereszténységen belül, ez pedig a konzervativizmus kontra progresszió, és meglepően időszerű gondolatokat fogalmazott meg ezzel kapcsolatban is.

Mint írja, „az egyház mindig konzervatív volt, vagyis iparkodott a fönnállót fönntartani s a meglévőt megvédeni, (…) s az lesz ítéletnapjáig”, viszont hozzáfűzi, „nem szabad tehát az egyház konzervativizmusát oda magyarázni, hogy az semmi egyéb, mint a fönnállóhoz való merev ragaszkodás, (…) a konzervativizmus egyáltalában, ha nem akar sületlenség lenni, nem jelenthet mást, mint történeti alapokon álló, szerves fejlődést, szemben a liberalizmussal, mely elvont eszméket ültet át erőszakosan, tekintet nélkül a történeti fejlődésre”, melyet úgy okol meg, hogy „ha a konzervativizmus azt jelentené, hogy semmit sem kell újítani, ellenkeznék az élet, a fejlődés és a haladás törvényeivel, s éppoly ésszerűtlen volna, mint a liberalizmus, mely szintén ignorálja, mert szétszakítja az életet, a fejlődést, s szürke teóriákba elfogulva, nem veszi tekintetbe, hogy az élet nem mechanizmus, hanem organizmus, hogy nem fa- vagy vascsapokkal vannak egymásba illesztve a társadalom részei, hanem eleven idegekkel, melyek önmagukban hordozzák az egész alaknak törvényeit.”

Halálakor Sík Sándor így fogalmazott:

Lantos János – Kuruc.info