Utcán parkoló, feltört gépkocsija szomorú látványával szembesült egy tulajdonos 2021. január 5-én reggel. A jármű egyik ablakát betörték, a kocsiból hiányzott a rádió, a mélynyomó, az erősítő, egy bicska, egy elemlámpa és a szerszámai. Aznap este egy másik, lakásbetörésről szóló bejelentést is kaptak a rendőrök. Egy épülő ház hátsó teraszajtajának üvegét valaki benyomta, elvitt egy kávéfőzőt 6 doboz kapszulával, 3 darab papucsot, egy rádiós hangfalat, egy mobiltöltőt és egy halom csokoládét. A lopással okozott kár meg sem közelíti a betöréskor okozott rongálási kárt, amely 100 ezer forintra rúg.
Zoom
Az érdi rendőrök számára hamar világossá vált, a két bűncselekmény nagy valószínűséggel egy emberhez köthető, így a két helyszínen és annak környékén gyűjtött információkat, valamint a helyszíni szemlék adatait elemezve 48 órán belül megnevezték a tettest, a 21 éves "V." Adriánt.
Zoom
Felkutatását nehezítette, hogy a férfinak nincs állandó vagy ideiglenes lakcíme, ezért rokonainál, ismerőseinél kérdezősködtek. Mindenhonnan jutott némi információmorzsa, egy lehetséges tartózkodási hely, de nem találták. Míg a rendőrök egy része a címeket járta le, kollégáik az utcákat rótták, végül utóbbiak jártak sikerrel, 2021. január 7-én este a Szalonka utcában gyalogolva vették észre. Menekülésre esélye sem volt.
Zoom
Zoom
A tévében is benne leszek? – tette fel a kérdést bilincselése után "V." Adrián, aki kihallgatásán már nem bizonyult közlékenynek. Az "alkalmi munkából" (mint ez a mostani is - a szerk.) élő férfi panaszt tett a gyanúsítás ellen, érdemi vallomással nem állt elő. Nem volt szükség szószaporításra a mintavételen, ahová azért vitték a rendőrök, mert a zsebében talált cigarettásdobozból egy gyűrött, zöld növényi törmeléket rejtő alufóliagombóc került elő, és a gyorsteszt THC-re pozitív eredményt mutatott.
"V." Adrián ugyan tagadta a bűncselekmény elkövetését, a rendőrök azonban olyan bizonyítékok birtokában vannak, amelyek alátámasztják gyanújukat. Telefonjának üzenetei között találtak fotókat az ellopott és általa eladásra kínált zsákmányról, meglettek a kávékapszulák, a papucsok, a bicska. Az Érdi Rendőrkapitányság két rendbeli lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az őrizetbe vett "V." Adrián ellen, egyben kezdeményezik letartóztatását - közölték a Police.hu-n.