A megemlékezésen Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija arról beszélt: a "sötétségre emlékezni önmagában a sötétségért" nincs értelme. Az emlékezés célja a zsidó hagyomány szerint az, hogy "mi is reményt, erőt tudjunk meríteni" belőle - mondta.

Felidézte a váci Meizles főrabbi történetét, akit 1944 tavaszán tisztelői szerettek volna elbújtatni, de ragaszkodott ahhoz, hogy a közösségével maradjon. Így került az auschwitzi táborba, "ahol azzal kellett szembesülnie, hogy azok többsége, akikért vállalta, hogy elhurcolják, már nincs életben". A rabbi, aki érezhetett keserűséget, reményvesztettséget és szorongást, mégsem a saját veszteségére koncentrált, hanem azt kereste, holt tud fényt gyújtani Auschwitz sötétségben. Így talált rá arra a három barakkra, ahol Észak-Kelet-Magyarországról és Kárpátaljáról elhurcolt tizenéves fiatal rabbinövendékeket, diákokat tartottak fogva. A rabbi védelmébe vette a fiúkat, imádkozott velük, tartotta bennük a reményt. 1944 őszén, a zsidó újév, a ros hasana ünnepén a rabbi életét kockáztatva beszökött a barakkba, hogy megfújja a sófárt a fiúknak. (És nem kapták el, nem végezték ki, nem gázosították el stb... Az pedig alap, hogy sófárjuk is volt, a haláltáborok már csak ilyenek - a szerk.)

Köves Slomó megjegyezte: ez csak egy a sok történet közül, amelyek Meizles rabbi hősiességét példázzák. Úgy fogalmazott: "ha van ok arra, hogy ennyi év távlatából emlékezzünk a holokauszt sötétségére, az csakis az lehet, hogy megtaláljuk ezeket az apró fényeket, amelyek reményt adnak a sötétségben".

Korábban írtuk: Áder János bekapcsolódott Slomóék hanukázó házibulijába - héberül is megszólalt

- Zsidó Egység, avagy mit tanulhatunk egy szektás lapból? (I. rész) - A zsidó önteltség természetrajza

- Zsidó Egység, avagy mit tanulhatunk egy szektás lapból? (II. rész) - A megtévesztés etikája