Az ügyészség pénzbüntetést és közérdekű munka kiszabását indítványozta egy férfira, aki egy Kossuth téri tüntetés után gyújtogatni kezdett.
A Fővárosi Főügyészség hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a 27 éves férfi 2018 decemberében a Parlament előtt gyűlésen vett részt, majd több társával együtt kukákat és közlekedési táblát gyújtott fel.
A férfi a munka törvénykönyvének módosítása miatt a Kossuth Lajos téren tartott tüntetésen vett részt; a rendőri egységek másnap, a hajnali órákban a gyűlés helyszínén maradókat - köztük a vádlottat is - a környező utcák felé terelték. A vádlott és legalább két, ismeretlenül maradt társa a Kossuth tér közelében lévő egyik utcában meggyújtott két szeméttárolót és egy közlekedési táblát, majd legyezni kezdték a tüzet, hogy nagyobb lángra kapjon. Ezután újabb tárgyakat gyűjtöttek össze, és szintén a lángra lobbant halomra helyezték.
Az ügyészség garázdaság minősített esete miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, a távollévő vádlottra pénzbüntetés és közérdekű munka kiszabását indítványozva - áll a közleményben.