Újabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség azt a három "vélt" elkövetőt, akik tavaly részt vettek a Deák téri kettős emberölésben. A Fővárosi Főügyészség a Deák téren két fiatalt leszúró és egyik letartóztatásban lévő bűntársa esetében indítványozta a kényszerintézkedés három hónappal történő meghosszabbítását.
Zoom
"Cs." ("Herceg") Krisztián és Jámbor Marcell, a két gyilkos cigány
Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleménye szerint az ügyben a korábbi megalapozott gyanú továbbra is változatlanul fennáll; eszerint 2020. május 22-én, hajnali fél négy körül a V. kerület, Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság "összeverekedett". Egy akkor 18 éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvő sértettet ekkor a 19 éves társa többször megrúgta, miközben egy harmadik társuk, egy szintén 19 éves férfi mindvégig támogatólag volt jelen. A két megszúrt fiatal a helyszínen életét vesztette.
Zoom
A főügyész hozzátette: az ügyben a fentieken túlmenően, a közelmúltban újabb bűncselekmény megalapozott gyanújának közlésére került sor. E szerint a fenti cselekmény előtt pár órával, a gyanúsítottak a Deák téren, a gördeszkapálya melletti padoknál tartózkodtak, amikor egyik társuk elvett egy padon alvó férfi mellől egy hangfalat. A gyanúsítotti és sértetti társaság között emiatt szóváltás, majd dulakodás alakult ki, amelynek során az ölési cselekménynél is kést használó 18 éves gyanúsított a sértettet ököllel arcon ütötte és késsel combon szúrta.
A hangfal elrablása és az azzal összefüggő bántalmazás miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói a két letartóztatott férfit, és a jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló harmadik társukat felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt, az elkövetéskor 18 éves férfit pedig súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt is gyanúsítottként vonta felelősségre.
A 2020. május 24. óta letartóztatásban lévő gyanúsítottakkal szemben a Fővárosi Főügyészség – a legutóbb 2021. február 24.-ig meghosszabbított – kényszerintézkedés további meghosszabbítását indítványozta. A főügyészség álláspontja szerint továbbra is kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedéssel lehet kizárni a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, valamint az esetleges újabb szándékos bűncselekmény elkövetésének veszélyét.
A Fővárosi Főügyészség ezért indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatásának további három hónappal, 2021. május 24. napjáig történő meghosszabbítására.
(MN nyomán)
Korábban írtuk: