Kálmán Olga, az "ismert televíziós személyiség" és politikus 2021. május 4-én tett feljelentést, mert közösségimédia-oldalán keresztül valaki gyűlölködő, trágár, fenyegető tartalmú üzenetet küldött neki.
Éppen tanúkihallgatása folyt a II. Kerületi Rendőrkapitányságon, amikor újabb hasonló üzeneteket kapott.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya az életet, testi épséget, egészséget sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény bekövetkezése látszatát keltve elkövetett zaklatás vétség gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
Másnapra azonosították a feltételezett elkövetőt, az 53 éves V. Gábort győri otthonában fogták el.
A nyomozók lefoglalták azt a számítógépet, melyről a rendelkezésre álló adatok szerint a férfi édesanyja közösségi profilját használva küldte a fenyegető üzeneteket. A szabadlábon védekező gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését - közölte honlapján a rendőrség.