Mirkóczki Ádám kilépett az Egységben a Városért Egyesületből (EVE) és a közgyűlési frakcióból is – ezt Eger polgármestere mondta a Magyar Hang megkeresésére. Az ügy előzménye, hogy a helyi ellenzéki politikusokat tömörítő, a 2019-es önkormányzati választáson többséget szerzett – de azt azóta ezt már elveszítő – EVE kizárta az elnökségéből a volt jobbikos polgármestert.
A városvezető a lapnak a döntését azzal indokolta, hogy az elnökségből való visszahívása után – ami egyébkét már hosszú hetek óta, éppen a Magyar Hangnak adott interjúja óta húzódik –, nehezen tartható helyzet állt elő.
A Facebookon később hosszabban is kifejtette véleményét. Arról írt, sajnálattal vette tudomásul, hogy „az ellenzéki pártok különböző szereplői még a város érdekében sem képesek kilépni a pártpolitikai logikából”. Az egyesület döntését tudomásul véve, „tiszta viszonyokat teremtve” önként döntött a frakcióból és az egyesületből való kilépésről.
– Büszke vagyok arra, hogy legfőbb „bűnömként” az ellenzéki pártpolitizálás hiányát tudták nekem felróni, természetesen mindezt egy „autoriter, diktátor” szerepébe csomagolva – írta, hozzátéve, hogy Eger lakosságát „továbbra is és kizárólag pártsemleges módon fogom képviselni, ahogy azt már a kampány kezdetén is deklaráltam és nyíltan hirdettem a választók felé”. A pártsemleges városvezetési stíluson a jövőben sem kíván változtatni, mert nem kizárólag az ellenzéki választók polgármestere, hanem 53 000 egri lakosé, pártállástól, ideológiától függetlenül.
Annak kapcsán, hogy így a közgyűlésben is érdekes helyzet alakul ki, a polgármester arról írt, hogy a közgyűlési előterjesztések eddig sem politikai alapon születtek és ez a jövőben sem változik, így ebből a szempontból irrelevánsnak tartja a többség-kisebbség viszonya. – Szeretném, ha mindenki az egriekért érzett felelőssége alapján döntene egy-egy előterjesztés kapcsán – zárta bejegyzését.
A polgármester a Magyar Hangnak március közepén arról beszélt, hogy már nem tekinti magát az ellenzék részének. – Eger polgármesterének tekintem magam. Nem pártokra és nem ideológiákra tettem esküt városvezetőként, hanem Eger fejlődésére – fogalmazott.
Az ellenzéki egyesület már akkor felvetette, hogy az általa elmondottak miatt kizárnák a vezetésből, a döntés azonban csak most született meg. – A jelenlévő tagok többsége úgy ítélte meg, hogy az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatai nincsenek összhangban az egyesület céljaival és értékrendjével. Konstruktív együttműködésére, az egyesület tagjaként, a továbbiakban is számítunk – ezzel indokolták az Egri Ügyeknek a határozatukat.
Az egri együttműködés már jó ideje nem zökkenőmentes. Októberben ugyanis megszűnt a közgyűlési többségük, miután két képviselő kilépett az Egységben a városért-frakcióból. A volt LMP-s Komlósi Csaba és a momentumos Keresztes Zoltán a közleményük alapján nem találták a közös hangot Mirkóczki Ádámmal, vezetési stílusa és az ennek következtében hozott döntései miatt fordítottak hátat a frakciónak.
A polgármester erre úgy reagált, hogy volt egy maratoni frakcióülés, amelyen minden vélt vagy valós konfliktust átbeszéltek, ezért meglepte a képviselőtársai döntése. Úgy értékelt akkor, hogy a távozók „Nagyon csúnyán becsapta az egri választókat”.
Frissítés: jó lehet ez a ballib csapat
Mirkóczki azt nyilatkozta az RTL-nek, hogy ha követné az összefogás pártjainak igényeit, "ez a város régen a földbe állt volna"...
Korábban írtuk: Belháború Egerben: Mirkóczkit a saját frakciótársai zárták ki a várost vezető egyesület elnökségéből
Az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatai miatt kedd este kizárták Mirkóczki Ádám polgármestert az Egert irányító összefogás mögött álló Egységben a Városért Egyesület (EVE) elnökségéből – írja az Egri Ügyek.
Az erről szóló hivatalos közlemény szerint a hét szavazattal, három ellenszavazat és egy tartózkodás mellett megszavazott döntést azzal indokolták, hogy a jelenlévő tagok többsége úgy ítélte meg, hogy az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatai nincsenek összhangban az egyesület céljaival és értékrendjével, de konstruktív együttműködésére az egyesület tagjaként a továbbiakban is számítanak.
Berecz Mátyás volt alpolgármester korábbi nyilatkozata szerint az elnökségi tagok között azért fajult el a viszony, mert Mirkóczki Ádám elkezdte autoriter stílusban vezetni Egert, személyi és stratégia döntések születtek úgy, hogy a polgármester meg sem kérdezte őket. Erre példa, hogy azt sem tudják, a város milyen koncepciót adott be a TOP-os pályázatokra. Bár ő kért betekintést, válaszra sem méltatták. A polgármester és a frakciója között – állította a Demokratikus Koalíció politikusa a 24.hu-nak – gyakorlatilag minden kommunikáció megszűnt, szakmai egyeztetések sincsenek.
A koronavírus miatti veszélyhelyzetben Magyarországon a városi közgyűlések sem működnek, minden város polgármestere egy személyben felel egy-egy város irányításáért. Az exjobbikos Mirkóczki Ádám nemrég a Magyar Hangnak adott interjújában arról beszélt, hogy nem tekinti magát az ellenzék részének, de visszautasította a felvetést, hogy a Fideszt támogatja.
Nemrég derült ki, hogy Eger a kért 1,5 milliárd forint helyett mindössze 825 millió forintot kap az Orbán-kormánytól működési támogatásként az adóbevételek elvonása utáni kompenzációként, miközben a milliárdos vállalkozó, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hotel Flóra felújításra 2,8 milliárd forintot kapott, írja az Index.