A múlt héten jelent meg egy interjú az Azonnalin, sikerült meginterjúvolniuk a román AUR elnökét, George Simiont. Portálunkon több alkalommal foglalkoztunk már velük és a jelenséggel – nem éppen pozitív színben. Annak ellenére sem változtatok az akkor megfogalmazott álláspontomon, hogy az interjúban számos jó gondolat elhangzott, de lássuk, melyek ezek.
Zoom
Fotó: Bukovics Martin / Azonnali
Az egész interjúnak egy erős felütést ad, hogy a román politikus Orbán Viktorhoz hasonlítja magát, amely nem jelent mást, mint hogy a nézeteik nagyjából megegyeznek. Minket elsősorban a magyarokhoz való viszonyulása érdekel, az interjúnak ezen részeivel foglalkozunk, a többit, ha valakinek kedve támad, elolvashatja a teljes interjúban.
Simion olyanokat mond, hogy neki tulajdonképpen semmi baja a magyarokkal, sőt, a térség népeinek össze kell fogniuk, és tulajdonképpen egyetlen vörös vonal van, az pedig a székely autonómia, azt semmiképpen sem támogatja, de amúgy kvázi barátkozna velünk.
Szemezgessünk picit.
"Szerintem természetes joga minden kisebbségnek, hogy az anyanyelvén tanuljon, ezt nem ellenezzük, sőt: az, ahogyan a magyarok ezért a normális jogukért küzdenek Hargitában, Kovásznában, a Vajdaságban és Kárpátalján, modellértékű" – fogalmaz.
"Ahogy az is, amit Orbán Viktor kormánya tesz a határon túli magyarokért. Mi is ezt kellene tegyük a Magyarországon, Szerbiában és Ukrajnában élő románok sokszínűségének, nyelvének és hitének megőrzéséért. De továbbmegyek: maga a Fidesz is modellértékű számunkra, hiszen kiáll Európa keresztény gyökereinek megőrzése mellett" – így érvel.
Ezután a kérdező teljes joggal veti fel:
"Ha ön azt állítja, az AUR-nek semmi baja a magyarokkal, miért ül pártjuk színeiben a bukaresti parlamentben az a Székelyföldön közutálatnak örvendő Dan Tanasă, aki gyakorlatilag minden egyes székely zászló miatt pert indít az erdélyi magyar vezetésű önkormányzatok ellen?"
Erre pedig kapaszkodjunk meg, milyen feletet ad, íme:
Dan a barátom, tudom, hogy rengeteg rajongója van a magyarok között, amiért pert indít a székely autonóm zóna miatti törekvések ellen. Mi nem értünk egyet a székely autonómiával. Románia területe megyékre van osztva, és ilyennek is kell maradnia. Azon kellene dolgoznunk inkább, hogy a Hargita és Kovászna megyékben ne a politikusok profitáljanak a központi pénzekből. Nem értek egyet azzal, hogy kirakják a székely zászlókat az önkormányzatokra.
Három dolgot kell tekintetbe vennünk az interjú kapcsán:
1. Nem mellékes tény, hogy az interjú egy magyarországi portálnak készült, tehát pontosan tudta, kinek nyilatkozik, hol és kik fogják olvasni, így ez nem más, mint puszta diplomácia.
2. Még ennek ellenére is kiesett a szerepből, mert azt nem gondolhatja senki komolyan, magyar rajongói lehetnek annak a bizonyos Dan Tanasănak, akinek másból sem áll az élete, minthogy a székelyek életét nehezíti meg. Már hogy lehet azt ép ésszel elgondolni, hogy ez ott bárkinek is tetszene?
3. Talán annyiban mégis a román Orbán Viktorról van szó, hogy maga Orbán is azt mondta régen, ne azt nézzék, mit mond, hanem azt, mit tesz. Nos, a "román Orbán Viktorra" is igaz lehet ez…
Végezetül pedig, azt mondja, számára a székely autonómia vörös vonal, számunkra pedig nemhogy vörös vonal, hanem csupán az első lépés lenne, így nincs miről beszélnünk. A közép-kelet európai népek összefogását mi is valljuk, de bármely együttműködés csak az igazságosság talajáról sarjadhat ki, a Kárpát-medence jelenkori állapota pedig nem ez, így ezt egyetlen becsületes magyar ember sem fogadhatja el.
Lantos János – Kuruc.info