A terézvárosi önkormányzatban régóta komoly feszültség van a momentumos polgármester és a koalíciót alkotó helyi MSZP között. Soproni Tamás az év elején Bálint Györggyel rúgta össze a port, miután a kerület vezetője szerint a szocialista képviselő meg akarta károsítani az önkormányzatot. Azóta gyakorlatilag háborús állapotok alakultak ki a Momentum és az MSZP között, írja a Mandiner.
Soproni Tamás most egyértelművé tette a helyzetet. Az önkormányzat lapjában, a Terézváros Magazinban úgy fogalmazott: „jelenleg gyakorlatilag két ellenzéki párt ül a testületben. A Fidesz képviselői szakpolitikai kritikákat fogalmaznak meg – néha harsányan –, és konstruktív ellenzékként viselkednek. Az MSZP politikusai viszont személyeskedő, a hivatal munkatársait támadó és kevésbé szakmai vitákat folytatnak.”
Az újságíró kérdésére, miszerint jól érti-e, hogy az MSZP-t a helyi ellenzék részének tekinti, Soproni azt válaszolta:
Tudja, ha egy madár úgy jár, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor azt én kacsának hívom. De van erre a helyzetre a politikában egy egyszerű hüvelykujjszabály: az a párt, amelyik nem szavazza meg a költségvetést, az ellenzéki.