A Jobbik volt elnöke a Hit Rádió vendégeként értékelte az előválasztás eredményét, amelynek értelmében Márki-Zay Péter lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
Zoom
Vona Gábor szerint "a róka fogta csuka" esete áll fenn, mert az eredmény tekintetében sem Márki-Zay nem tud lépni az ellenzéki pártok nélkül, sem ők nélküle. Vona szerint az elkövetkező hónapokban a legfőbb kérdés az ellenzék számára a lista lesz. Mint fogalmazott, Márki-Zay most megpróbálhat minél több embert az ellenzéki pártokból maga mögé állítani, hogy saját frakciót alapíthasson. Vona Gábor szerint a Jobbikban ez – a DK-val kötött paktum miatt – komoly feszültségeket okoz.
A műsorban szóba került a jobbikosok – többek között Brenner Koloman – azon állítása is, miszerint 2022 nyara után is Jakab Péter marad a párt élén.
"Brenner Koloman egyetemi pályafutás után egész jó politikus is lett, és olyan dolgokat is tud meggyőzően állítani, amiben valószínűleg nem hisz"
– fogalmazott Vona.
Szerinte Márki-Zaynak vannak hiányosságai is. Az egyik ilyen hiányosságként nevezte meg azt, hogy Márki-Zay "szerelmes a mikrofonba". A volt Jobbik-elnök szerint Márki-Zay a trumpi kommunikáció "1.0-ás prototípusa", de azt is hozzátette: Márki-Zaynak nem lenne szabad ennyit hibáznia.
(Mandiner nyomán)