Európában egyedül a magyar kormány védi erős árkorlátozással a családokat - emelte ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hozzátette, az áremelkedések szinte minden európai országban közvetlenül a családokat terhelik.
Dömötör Csaba kifejtette: a most meghozott kormányzati döntéseket a háború, és az egész Európát sújtó energiaválság indokolja.
Elmondta, a háború mindent megváltoztatott, évtizedek óta nem látott mértékben emelkednek az árak, és emellett egyre markánsabban felvetődik az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán elég gáz Európában. (Az energiárak emelkedése már a háború előtt megkezdődött a koronavírus-járvány marginalizálódása utáni megnövő kereslet, a holland mezők földrengésveszély miatti kiesése, a méregdrága LNG és az orosz kínálat már korábbi visszafogása miatt. Például már tavaly novemberben is gázhiánytól tartott és népnevelni próbált a német katasztrófavédelem. A háború és a szankciós szembenállás persze továbbrontotta a helyzetet. Az élelmiszerárak is már jóval korábban emelkedni kezdtek - a szerk.)
Zoom
Közölte, az Európai Unió, amely pár hete még gázszankciókkal fegyelmezte volna Oroszországot, most elegendő készlet nélkül maradhat. Ilyen az, amikor a realitásokat nagy ívben elkerülő politika találkozik a keserű valósággal. Eljutottunk oda, hogy "a háború most Európának fáj a legjobban", ebből a helyzetből kell kitörni. A kezdő lépés az lehet, hogy Brüsszelben belátják, hogy nagyon félremérték a helyzetet - mondta az államtitkár.
Dömötör Csaba beszélt arról is, hogy az új rezsivédelmi szabályok kidolgozása során minden élethelyzetet, speciális életkörülményt igyekszik megvizsgálni az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon már évek óta hatályban van a rezsicsökkentés. "Európában egyedül a magyar kormány védi a magyar családokat" - jegyezte meg.
Az államtitkár azt mondta: a cél változatlanul az, hogy a lehető legnagyobb mértékű védelmet biztosítsák a magyar családoknak. A rezsicsökkentést úgy tudják fenntartani, ha azt az átlagfogyasztásig biztosítják. (Persze ez az átlagfogyasztás már csak olyan KSH-san lódító értelemben átlag - a szerk.)
Az új részletszabályokon jelenleg is dolgoznak a szakemberek. Ezeket az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs véglegesíti majd, a vonatkozó rendelet is hamarosan megszületik - ismertette.
A részletszabályok az árképzésre, a szabályozás módjára is kiterjednek majd. Külön foglalkoznak továbbá azok helyzetével, akik csak áramot fogyasztanak, gázt pedig egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset, továbbá kitérnek a kistelepüléseken élők helyzetére és a nagycsaládosok védelmére is - emelte ki Dömötör Csaba. (Áramot eleve termel Paks eleget a lakosságnak, másnak meg már úgyis piaci áron kellene vennie - a szerk.)
Az államtitkár azt mondta: a magyar kormánynak egyszerre kell gondoskodnia a családok védelméről és arról, hogy legyen elegendő gáz télre. Utóbbi biztosításával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is foglalkozik, a gáztározók feltöltése ütemesen zajlik - mondta Dömötör Csaba.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyarországi parlamenti pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP tartott ki mindvégig a rezsivédelem mellett. (Bármit is jelentsen ez, amikor tényszerűen egyedül ők akarják most az amúgy nem hibáktól mentes rendszert most drasztikusan, követhetetlenül és igazságtalanul kivezetni, nem más. Eközben korábban, amikor alacsonyabban voltak a piaci árak, felfelé "csökentette" a rendszerek az árakat...  - a szerk.) Egyedül a kormánypártok képviselik azt, hogy a családok védelmét a lehető legnagyobb mértékig fenn kell tartani - nyomatékosította.
Dömötör Csaba reményét fejezte ki, hogy Brüsszelben is felismerik: az elmúlt hónapok politikájának már mostanra is súlyos következményei lettek. Az áremelkedések miatt ugyanis - mint fogalmazott - Oroszország "a pénzénél van", leginkább Európát sújtja a háborús helyzet.
Az államtitkár szerint bármikor lesz vége az ukrajnai háborúnak, "a gazdasági következményei velünk maradnak".
Dömötör Csaba úgy fogalmazott: "kemény időszak következik", ezért is mindent meg kell tenni a magyar családok és a munkahelyek védelméért.
(MTI)
Kapcsolódó: