Önkormányzati választások kezdődtek szombaton Tajvanon, ahol várhatóan még éjfél előtt ismertté válnak az eredmények. A mintegy 19 millió szavazó polgármestereket, megyevezetőket és önkormányzati képviselőket választ.
Caj Jing-ven tajvani elnök szerint a választás a sziget eltökéltségét üzeni a világnak, hogy megvédi demokráciáját Kína növekvő harciasságával szemben. Az elnök úgy fogalmazott, hogy a választás több mint egy helyi közvélemény-kutatás. A világ azt figyeli, hogy Tajvan hogyan védi meg demokráciáját a Kínával szembeni katonai feszültségek közepette.
Tajvan fő ellenzéki pártja, a Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang, KMT), amely elsöprő győzelmet aratott a 2018-as helyi választásokon, azzal vádolta Caj Jing-ven tajvani elnököt és pártját, a Demokratikus Haladás Pártját (DPP), hogy túlzottan konfrontálódnak Kínával. A KMT hagyományosan a Kínával való szorosabb kapcsolatokat részesíti előnyben, de határozottan tagadja, hogy Peking-párti lenne.
A szombati szavazás eredménye jól tükrözi majd, hogy a két pártnak mekkora a támogatottsága, ebből azonban nem lehet biztos következtetéseket levonni a 2024-es elnök- és parlamenti választásokra. Az államfő és pártja annak ellenére legyőzte vetélytársát a 2020-ban tartott elnök- és törvényhozási választásokon, hogy a 2018-as önkormányzati választásokon komoly vereséget szenvedett a DPP.
Caj Jing-ven tajvani elnök második mandátuma 2024-ben jár le, és az érvényes törvények szerint nem indulhat újra a posztért.
(MTI)