A Fővárosi Főügyészség vádat emelt három férfival szemben jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, miután több kilogramm amfetamint találtak náluk.
A Fővárosi Főügyészség kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a 29 éves vádlott legkésőbb 2019 májusától amfetamin nagykereskedelmével foglalkozott Budapesten a XV. kerületben. A beszerzett kábítószert rendszerint nagyobb tételekben adta tovább a vásárlóinak, köztük a szintén kábítószer-viszonteladással foglalkozó két másik vádlottnak.
A férfi a továbbértékesítésre megszerzett, nagykereskedelmi mennyiségű kábítószert csomagokban tárolta a XV. kerületben, négy - különböző helyszínen leparkolt - gépkocsiban.
A vevőkkel történt egyeztetéseket követően a vádlott a közterületen parkoló autókban tárolt amfetaminból magához vette a megbeszélt mennyiséget, majd azt a saját autójával szállította le a viszonteladó vásárlóknak.
A nyomozók 2019. november 27-én először az egyik viszonteladóra csaptak le a XV. kerületben, amelynek során a férfi gépkocsijának hátsó ülésén egy sporttáskában, 20 csomagban körülbelül 11 kilogramm amfetamint találtak és foglaltak le. Ezt követően a 29 éves díler XV. kerületben parkoló egyik gépkocsijának csomagtartójából szintén több kilogramm kábítószert foglaltak le, valamint a másik viszonteladó X. kerületi bérelt raktárában is találtak drogot.
A Fővárosi Főügyészség mindhárom férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és velük szemben fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást is indítványoz.
Egy az ügyben érintett negyedik férfival szemben külön büntetőeljárás folyik, egy további társuk pedig szökésben van - áll a közleményben.