A CLB biztosítási alkusz cég szerint a magyar biztosítási szakma talán legbonyolultabb ügye lehet az M1-es autópályán szombaton történt tömegbaleset, az eset teljes körű feltárása, a felelősök felderítése miatt a kárrendezés akár hónapokig is eltarthat, a végén bírósági perek tucatjaira is számítani lehet.
A CLB biztosítási alkusz hétfői közleménye szerint, ha nem lesznek a tömegbalesetnek felelősei, akkor sok károsult még ennél is rosszabbul járhat, mert a biztosítók megtagadhatják a kártérítés kifizetését.
Az eset legnagyobb károsultjai azok lehetnek, akik kötelező biztosítás nélkül futottak bele a karambolba, ráadásul sérült utasuk is volt - írják a közleményben.
Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója a közleményben kiemelte, a biztosítási szakértőknek fejtörést okoz majd, hogyan különítsék el a tömegszerencsétlenség vétlen károsultjait, károkozóit és a helyzet kialakulásának felelőseit.
Sokan úgy gondolják, ilyen tragikus helyzetben a biztosítók szinte azonnal a károsultak segítségére sietnek, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű, előfordulhat, hogy hónapokig kell várni a kártérítésre, ha egyáltalán a fizetés mellett döntenek a szolgáltatók - közölte Németh Péter.
A CLB biztosítási alkuszcég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint ha nem lesznek az esetnek bizonyított felelősei, akkor a biztosítók megtagadhatják a kifizetést, de az is lehet, hogy végül a kártérítés az úgynevezett kármegosztás miatt marad el, ami nagyjából azt jelenti, a szerencsétlenül járt autósok mindegyike vétlen és egyben vétkes is.
A közleményben Németh Péter felidézte a 2015-ös tavaszi hózivatart, amikor autók százai rekedtek az autópályák magyar szakaszán a hó fogságában. Akkor is hónapokig tartott a felelősök kiderítése, és csak utána kezdődött meg a balesetet szenvedett járművek jogos igényének feldolgozása.
Az igazgató hangsúlyozta, legrosszabbul az a járműtulajdonos fog járni, akinek nincs kötelező biztosítása, összetört a kocsija, és sérült utasa is volt. A sérült utas kártalanítást kaphat a Magyar Biztosítók Szövetségétől (Mabisz), a kifizetett összeget azonban a biztosítók szövetsége behajtja a jármű tulajdonosán.
A CLB igazgatója úgy látja, hogy a casco biztosítással rendelkezők viszonylag gyorsan pénzhez fognak jutni, ez a biztosítási forma ugyanis ebben a bonyolult helyzetben is fedezetet nyújt.
Németh Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a tömegkarambolban megsérültek tanulmányozzák át a lakásbiztosításukat, és azt, hogy a bankkártyájuk mögött van-e bármilyen biztosítás, mert jó esetben valamelyiken lehet balesetre vonatkozó kártérítési kitétel is.
Frissítés: rendkívüli előleget nyújtanak a biztosítók
A Magyar Biztosítók Szövetsége, (MABISZ) valamint a gépjármű felelősségbiztosításban érintett hazai biztosítók rendkívüli előleget nyújtanak az M1-es autópályán szombaton bekövetkezett tömegszerencsétlenség károsultjainak, a jogszabályi kötelezettségeket megelőzve - közölte a MABISZ hétfőn.
A szövetség emlékeztet: a hazai biztosítói közösség már tíz éve megállapodott a katasztrófák kezelését illetően, és hétfőn aktiválta erre vonatkozó tömeges kárrendezési szabályozását. Ennek értelmében a biztosítók nem várják meg a hivatalos rendőrségi vizsgálatok végét, illetve a felelősség kérdésének tisztázását, hanem az ügyfelek érdekében megkezdik a kártalanítást.
A tömegszerencsétlenségben érintett károsultak kárigényeiket saját gépjárműveik biztosítóinál vagy a MABISZ-nál jelenthetik be - emelték ki.
A MABISZ hozzáfűzi: ez a megszokott ügyrendtől eltérő plusz szolgáltatás a hazai biztosítók részéről, amely során a jogcím nélküli előlegek kifizetésének gyorsasága attól függ, mikor érkeznek be a biztosítókhoz a szükséges rendőrségi igazolások. A tömeges kár rendezésének szabályozása szerint ha a lezáruló vizsgálatok eredményeként jogerős határozat állapítja meg a kárért való teljes vagy részbeni felelősséget, utólagos elszámolás válhat szükségessé - jelezték.
(MTI)







