Hat év börtönbüntetéssel sújtotta első fokon a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki arra kényszerítette zárkatársát, hogy minden vesztes kártyacsata után vizet igyon, a sértettet pedig - mintegy nyolc liter elfogyasztása után - életveszélyes állapotban kellett kórházba szállítani.
A jelenleg 26 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett zsarolás és kényszerítés bűntettében mondták ki bűnösnek.
A két letartóztatott férfit 2021 nyarától egy zárkában helyezték el a Szegedi Fegyház és Börtönben, a kapcsolatuk kezdetben jó volt, de szeptemberéről a vádlott minden ok nélkül folyamatosan belekötött a sértettbe, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette, megalázta és kihasználta. A sértettnek moslékot kellett ennie, a vádlott elvette tőle a csomagját és olyan is előfordult, hogy családjának pénzt kellett tennie egy zárkatársuk telefonjára. A sértett - hogy elkerülje a bántalmazásokat - vádlott minden kérését teljesítette.
A rendszeres zárkabeli kártyázások egyikén, 2021. november 8-án a vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként egy, összesen három liter, majd a végén további öt liter vizet megigyon. A sértett könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére is utasította. A sértett rövid idő múlva rosszul lett, epilepsziás rohama alakult ki, elvesztette eszméletét, majd kórházba szállították, és gyógykezelték. A sértettnél vízmérgezés - a szervezet nátriumháztartásának felborulása - miatt kialakuló agyödéma, életveszélyes állapot lépett föl.
A vádlott - mielőtt a sértettet elszállították - megfenyegette a zárkatársait, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a sértett egyszer csak lefordult a székről.
A vádlott az előkészítő ülésen elismerte bűnösségét, azt mondta, hogy "nagyon megbánta a történteket", és örül annak, nem lett komolyabb baja a sértettnek.
Az ügyészség, a vádlott és a védő három nap gondolkodási időt tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére.
(MTI nyomán)