"Nem vagyok hajlandó sem védekezni, sem pedig vallomást tenni egészen addig, ameddig a bíróságok és a rendőrség nem áll vissza a normális és tisztességes magyar emberek oldalára" - ezekkel a mondatokkal támasztotta alá ma délelőtt László Attila MÖM-vezető a Ceglédi Rendőrkapitányságon, hogy miért nem tesz vallomást az ellene indított újabb koncepciós eljárásban.
Mint ismeretes, február 24-én a Mi Hazánk Mozgalom szervezett demonstrációt Debrecenbe, az akkumulátorgyár közelébe. A rendezvény végén László Attila az akkumulátorgyárhoz hívta a megjelent demonstrálókat, akiknek a nagy része követte őt, majd ezt követően lezárták az építési terület mindkét bejáratát, megbénítva ezzel a munkálatokat.
A MÖM vezetője a kivezényelt rendőrséggel történt egyeztetést követően vállalta el a spontán kialakult tüntetés koordinálását, miután a rendbiztos jogszerűnek minősítette a megmozdulást. Ennek ellenére László Attila ellen már másnap eljárást indított a rendőrség gyülekezési joggal visszaélés címén.