Lopással gyanúsítanak egy sajónémeti férfit, aki ásás közben két fémkazettát talált egy kerepesi birtok kertjében, az ezekben talált régi, forgalomból kivont pénzt és az ékszereket eltette, majd mintegy kétmillió forintot beváltott és elköltött - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
Zoom
Zoom
Dobi Tamás, a főkapitányság sajtóreferense elmondta, a gyanúsított több mint kilencmillió forint értékű, forgalomból kivont készpénzt talált.
Zoom
Zoom
A 31 éves borsodi férfi alkalmi munkát vállalt a kerepesi birtokon. Március 24-én a porta területén ásta ki a földből a két pénzkazettát, ezután azonnal beteget jelentett és hazautazott az élettársához. Sajónémetiben a fémkazetták tartalmának katalogizálása után a lejárt forintokból mintegy kétmillió forintot beváltottak, ebből mobiltelefonokat, kanapét és autót is vásárolt a pár.
Zoom
Zoom
A helyi körzeti megbízott információi alapján a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki beismerő vallomást tett.
Zoom
A rendőrök lefoglalták a még be nem váltott lejárt pénzt és az ékszereket - írta a rendőrség.
(MTI)