Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) nyilvánosságra hozta a jelentést, amelyet Vikidál Gyula írt zenésztársáról, Nagy Feróról 40 évvel ezelőtt, az István, a király premierje után.
Vikidál Gyuláról már eddig is tudni lehetett, hogy Dalos fedőnéven jelentett az állambiztonságnak. Augusztusban ezzel kapcsolatban az is kiderült, hogy a szocializmus belső elhárítása vele figyeltette meg az István, a király premierjét is.
Az ÁBTL most ezzel kapcsolatban nyilvánosságra hozott egy akkoriban szigorúan titkosnak minősített iratot is. Az 1983. szeptember 20-án, vagyis pontosan negyven éve keletkezett jelentésben Vikidál tartótisztje, Gábor Róbert rendőr főhadnagy írta le azt, hogy Vikidál Gyula mit jelentett neki Nagy Feróról pár nappal korábban, szeptember 14-én, amikor egy nyilvános helyen találkoztak.
A tiszt szerint a „tmb.” [titkos megbízott, vagyis Vikidál Gyula] jelentette, hogy az István, a királyt Állami Ifjúsági Díjra javasolja, és hogy mikor jelenik meg a rockopera zenei anyaga, illetve a róla készült film. A zenész ezután arról számolt be, hogy „az utolsó előadás után a film szereplői és a rendezők közös vacsorán vettek részt, és a vacsora alkalmával a tmb. baráti beszélgetést folytatott Nagy Ferenccel, aki a darabban egy magyar urat játszott.
„A beszélgetés alkalmával Nagy Ferenc elkeseredve mesélte, hogy mennyire sajnálja a korábban komolytalan magatartásával elfecsérelt éveket. Elmondta, hogy amióta komolyan dolgozik, nagy- és kislemeze is megjelent együttesének, és a filmszerepe is nagy megtiszteltetés számára. Az eltelt egy év alatt anyagilag többet keresett, mint a több éves Beatrice működése alatt. Véleménye szerint megéri komolyan dolgozni, mert annak anyagi és erkölcsi értékei vannak” – mondta a jelentés szerint Vikidál Gyula a kettejük beszélgetéséről.
A zenész ezután jelentett Schuster Lórántról, a P. Mobil frontemberéről is.
Róla azt mondta, hogy a sajtókapcsolatait felhasználva próbálja lejáratni a konkurens zenekarokat, köztük Vikidál együttesét is. Az ÁBTL ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Vikidál Gyula más jelentésekben is mondott rossz dolgokat Schusterről, így ez tényleg megtörténhetett, de hogy mi lehetett a célja ezzel – azt várta volna-e, hogy a szervek megvédik az újságíróktól, vagy csak egyszerűen ki akarta-e önteni a lelkét a tartótisztjének –, nem tudhatjuk.
Ez lett a következménye
Azzal kapcsolatban, amit Vikidál Nagy Feróról mondott a jelentés szerint, az ÁBTL azt írta: „Hogy így történt-e valójában, azt nem tudjuk. Nagy Feró mondott valamit, »Dalos« besúgta, Gábor Róbert állambiztonsági főhadnagy gépelt egy jelentést róla”. Az viszont biztos, hogy a jelentésnek voltak gyakorlati következményei.
A jelentés értékelésében ugyanis az állambiztonság tisztje azt írta, hogy Vikidál Gyula „megbízható ellenőrzött”, és az általa elmondottak egy része más forrásból is igazolható. A Nagy Feróval kapcsolatban tett kijelentéseivel kapcsolatban megjegyezte, hogy a zenészt pár hónapja már nem ellenőrzik F dossziés (vagyis ellenséges) személyként, hanem csak „kutató nyilvántartásban szerepel", és a Vikidál által elmondottakból is úgy tűnik számukra, hogy valóban nem kell ellenségként tekinteniük rá.
– Egyértelműen megállapítható, hogy Nagy Ferenc magatartásában, szemléletében és munkához való hozzáállásában pozitív változás tapasztalható. Ellenőrzését a miniszteri parancsban meghatározott időszakonként végrehajtjuk, és ezek alapján teszünk javaslatot a kutatónyilvántartásból való törlésére – írta az állambiztonság tisztje.
(Index nyomán)