Be kell vallani, abból a szempontból valóban ül Orbán Viktor kijelentése a munkaalapú társadalomról, hogy az derült ki, a magyarok többet dolgoznak a németeknél, osztrákoknál, dánoknál és franciáknál. Ez annak tükrében beszédes, hogy a magyar fizetések messze elmaradnak az említettektől, tehát a kép nem túl fényes.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) statisztikája szerint ugyanis az EU-ban a magyarok a sokat dolgozó népek közé tartoznak. A teljes statisztika itt látható, de kiemelünk egyet:
S ha már felmerültek a németek, osztrákok, dánok és franciák, érdemes megnézni a hivatalos statisztikákat arról, ott mennyi az átlagkereset.
Természetesen itt jogos közbevetni, hogy a KSH átlagbérről szóló adatai nem valóságot fedik, ez egy rendre felbukkanó probléma, a hergelésen túl nem sok mindenre jó, azonban közelít a valósághoz a medián bér, ezt fogjuk alapul venni.
A mediánbért úgy határozzák meg, hogy a fizetéseket sorba rendezik, és a középre eső érték lesz a mediánbér: ennél a dolgozók fele többet, fele kevesebbet keres. Átlagbér esetén a dolgozók bérét összeadják, aztán elosztják a létszámukkal.
A magyar mediánbér nettó 299 ezer forint (még akár ez is vitatható szám, de viszonyítási alapként hozzuk most ide). Ezzel szemben a németeknél a mediánbér 2109 euró, ez forintban 792 ezer. Az osztrákoknál 3546 euró, ez 1 millió 331 ezer forint. A franciáknál is 3 ezer euró körül van, ez is 1,1 millió forint felett van, míg a dánoknál 749 ezer dán korona, ez 3 millió 700 ezer nagyságrendileg. Szemléltetésként további "érdekesség", hogy egyes statisztikák szerint a dánok egy nyolcórás műszak után naponta 123 ezer forintot keresnek, a magyarok ezzel szemben 27 ezret.
Figyelembe kell venni azt is, hogy eltérő adózási szabályok vannak országonként, és természetesen az sem biztos, hogy az általam leírt statisztikákon túl ne lehetnének más számok is, akár több, akár kevesebb, de a lényeg szerintem az, bármelyik arra mutat rá, hogy döbbenetesen többet keresnek, mint a magyar dolgozók. És ezt kevesebb munkaórával érik el.
L. J. - Kuruc.info