Szégyennek nevezte vasárnap az iraki félig autonóm Kurdisztán tartomány vezetője a napokon belül esedékes amerikai csapatkivonást az országból.
"A fenyegetés valós, sérülékenyek vagyunk, támadnak minket" - hangsúlyozta Maszrúr Barzani, a régió miniszterelnöke a Financial Times című lapnak nyilatkozva.
"Szégyen az, hogy mondjuk a jelen helyzetben egy megfelelő védelmi rendszer nélkül magunkra hagynak minket" - jelentette ki. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a regionális kormányzat nem vehet saját légvédelmi rendszereket, mert ezt csak a központi kormányzat teheti meg Bagdadban.
Az amerikai hadsereg Észak-Irakban állomásozó kontingense egyfajta életbiztosításként is működött a helyi kurdok számára. Az amerikai csapatokat azonban szeptember 30-ig kivonják. Bagdad és Washington ebben már 2024-ben megállapodott, miután az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harci műveleteket már 2021-ben lezártnak nyilvánították.
Az iráni konfliktus idén februárban történt kirobbanása óta rakéták és drónok százaival támadták az iraki Kurdisztánt, így a többi között Barzani irodáját is. A teheráni vezetés a Nyugat és Izrael szövetségeseként tekint a félig autonóm iraki társágre. Az Erbílben található, amerikai hadsereg által is használt támaszpont is célpontja volt a támadásoknak. Az amerikai haderő több ilyen támadást is elhárított a régióban.
A kurdok becslések szerint 30 millió főt számlálnak, elsősorban Irakban, Iránban, valamint Szíriában és Törökországban élnek. Évtizedek óta saját államukért küzdenek, és hosszú ideig üldözték és elnyomták őket mind Irakban, mind Iránban.
Az iraki kurd régió 2003-ban, Szaddám Huszein bukása után jött létre. Ezt megelőzően már 1991-től az amerikai hadsereg által érvényre juttatott repülési tilalmi zóna biztosított védelmet számukra. A mai viszonyt az Erbílben székhellyel rendelkező kurd kormány és a bagdadi központi kormány között tartós konfliktusok jellemzik.
(MTI)