A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Gazdasági Versenyhivatal Nitrogénművek Zrt.-t a Vj/41/2017. sz. ügyben hozott marasztaló határozatát. Az ítélet jogerős – olvasható a Bige Csoport közleményében.
Az október 3-ai ítélet a Nitrogénművek Zrt. és más felperesek ügyében született. A Törvényszék a GVH határozatát megsemmisítette, számos tekintetben elfogadva a felperesek érveit, így például figyelmen kívül hagyta a társaság korábbi forgalmazójához, a KITE Zrt.-hez köthető tanúk ellentmondásos nyilatkozatait. Az ítélet alapján a Gazdasági Versenyhivatalnak újra kell értékelnie a bizonyítékokat, és a határozatban foglaltnál lényegesen szűkebb és enyhébb korlátozást állapíthat majd meg – írja a Bige Csoport. A közleményben az olvasható: az ítélet jogerős. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye, de vele szemben felülvizsgálati kérelemmel lehet élni a Kúriához. A társaság még nem döntött a további lépésekről.
A GVH és a KITE Zrt. között 2014 óta polgári peres eljárás van folyamatban a versenyfelügyeleti eljárás által is érintett stratégiai keretszerződés megsértése miatt a KITE Zrt. által fizetendő kötbér tárgyában.
Számunkra megnyugtató ítélet született, hiszen a bizonyítékok újraértékelése és egy hatás alapú vizsgálat feltárhatja a valós történteket. Ellentmondásos és ellenérdekelt tanúvallomásokon nem alapulhat egy ilyen súlyos határozat – nyilatkozta Bige Zoltán, a társaság stratégiai igazgatója. Hozzátette ugyanakkor:
Beárnyékolja a hírt, hogy szerepünket nem tudja a kormány megfelelően értékelni és további adókkal nehezítik működésünket egy egyébként is rendkívül bizonytalan gazdasági környezetben.
(24)