Kína és az Egyesült Államok konstruktív, stratégiai stabilitáson alapuló kapcsolat kialakítására törekszik, amelynek alapja a kölcsönös tisztelet, a méltányosság és a kölcsönösség - jelentette szombaton a Hszinhua kínai állami hírügynökség Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök washingtoni tárgyalásainak eredményeit ismertetve.
A két elnök Hszi Csin-ping háromnapos amerikai állami látogatása során kétoldalú kérdésekről, valamint jelentős nemzetközi és regionális ügyekről folytatott részletes megbeszéléseket. A látogatás után kiadott közlemény szerint a felek nyolc területen jutottak megállapodásra.
A felek egyebek mellett megállapodtak abban, hogy párbeszédet indítanak a mesterséges intelligenciáról (MI), és kommunikációs csatornát hoznak létre az MI-vel kapcsolatos incidensek kezelésére.
A gazdasági és kereskedelmi kérdésekben a két elnök elismerte a két ország tárgyalócsoportjai által folytatott egyeztetések eredményeit. Ezek között a Hszinhua egy kereskedelmi tanács létrehozását és működésének továbbfejlesztését, egy 30 milliárd dolláros kölcsönös vámcsökkentési megállapodást, valamint a Kuala Lumpur-i konzultáción elért eredmények meghosszabbítását említette.
Hszi és Trump pozitívan értékelte a kínai-amerikai gazdasági és kereskedelmi konzultációs mechanizmus szerepét, és utasítást adott az elért eredmények végrehajtására.
A kínai és az amerikai hadsereg megállapodott abban, hogy mielőbb egyetértési megállapodást ír alá a válsághelyzetekben folytatott kommunikáció és a válságmegelőzés erősítéséről. Folytatják az együttműködést az Egyesült Államok Kínában elesett katonái földi maradványainak felkutatásában is.
A közlemény szerint kézzelfogható eredményeket hozott a két ország kábítószerellenes bűnüldözési együttműködése. A kínai és az amerikai hatóságok a közelmúltban szorosan együttműködve több, új pszichoaktív anyagokkal és kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos ügyet derítettek fel, és a két országban több tucat gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Hszi és Trump egyetértett abban is, hogy Iránnak teljesítenie kell arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy nem fejleszt nukleáris fegyvert. A két vezető megállapodott abban is, hogy egyetlen ország vagy intézmény sem számíthat fel tranzitdíjat a nemzetközi vízi utakon történő áthaladásért.
A két elnök felidézte, hogy Kína és az Egyesült Államok szövetséges volt a második világháborúban, és egymás oldalán harcolt a háború megnyeréséért.
Hszi és Trump jelezte továbbá szándékát, hogy még az idén részt vesz az APEC, illetve a G20-csoport találkozóján.
A kínai elnök szombat délután érkezett vissza Pekingbe háromnapos amerikai állami látogatásáról. A kínai elnökkel együtt tért haza felesége, Peng Li-jüan, valamint Caj Csi, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának tagja, Vang Ji külügyminiszter és Ho Li-feng miniszterelnök-helyettes.
(MTI)





