Donald Trump megválasztott amerikai elnök csütörtökön jelentette be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozót kért tőle. Vlagyimir Dzsabarov egy interjúban beszélt arról, hogy Magyarországot ideális helyszínnek tartja a megbeszéléshez. A magas rangú orosz politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnök mindkét vezető biztonságát garantálni tudná.
A tavalyi elnökválasztási kampány során és azóta is számos alkalommal jelentette ki Donald Trump, hogy a január 20-i hivatalba lépése után tárgyalásokat kezd Oroszországgal, hogy mielőbb lezárja az ukrajnai háborút. A magyar diplomácia is kiemelt dátumként kezeli a közelgő hétfői napot, Orbán Viktor miniszterelnök is többször jelezte, Trump hivatalba lépésével új korszak kezdődik.
A megválasztott amerikai elnök csütörtökön a Floridában található Mar-a-Lago villájában beszélt arról, hogy „Putyin elnök találkozni akar” vele. Ugyanakkor a Kreml szóvivője szerint az Egyesült Államok hivatalosan még nem kért találkozót Oroszországtól. „Jelenleg nincsenek ilyen tervek” – mondta Dmitrij Peszkov.
Zoom
Trump és Putyin többek között 2018-ban Finnországban is találkozott (fotó: Martinez Monsivais / AP)
Valami mégis készülődhet a háttérben, amely ráadásul Magyarországot is érintheti. Vlagyimir Dzsabarov szenátor (egyébként a Zsidó Autonóm Területet képviseli magát orosznak valló örmény származásúként – a szerk.), az orosz parlament felsőházának nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának első helyettes vezetője az újságírók kérdésére beszélt arról, hogy a csúcstalálkozó teljesen természetes és érthető – számolt be róla a Vmeste orosz televízió.
Az orosz politikus szerint Magyarország ideális helyszíne lehetne a Trump–Putyin-találkozónak. Úgy látja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök jól tudná garantálni a két világvezető biztonságát.
Hozzátette, hogy a feleknek egy „semleges” területen kell egyeztetniük. Korábban Finnország is a lehetséges helyszínek között szerepelt, de időközben a NATO tagja lett, majd „rendkívül agresszívvá vált” Oroszországgal szemben. Arról Dzsabarov nem tett említést, hogy az egyébként szintén NATO-tag Magyarország miként lenne semleges terület.
„A két legnagyobb világhatalom vezetője nem hagyhatja ki, hogy legalább egyszer ne találkozzanak. Kérdések sokasága halmozódott fel. Az elmúlt négy évben jelentősen megromlott a viszony a két ország között. Természetesen eljött az idő, hogy találkozzanak és beszélgessenek. Hogy erre a találkozóra mikor kerül sor, azt hiszem, most senki sem tudja megmondani” – nyilatkozta Vlagyimir Dzsabarov.
Több béketerv is van Trump asztalán
Donald Trump nemrég Keith Kellogg egykori nemzetbiztonsági tanácsadót jelölte ki az Egyesült Államok ukrajnai és oroszországi megbízottjának. A nyugalmazott altábornagy szerdán kijelentette, hogy Donald Trump célul tűzte ki, hogy a beiktatását követő száz napon belül megoldást szeretne találni az ukrajnai háborúra.
Keith Kellogg egy áprilisi tervezetben azt javasolta, hogy állítsák le a további amerikai fegyverszállításokat Kijevnek, ha nem kezdenek béketárgyalásokat Moszkvával. Ugyanakkor Oroszországot is figyelmeztetnék arról, hogy a tárgyalások megtagadása esetén az Egyesült Államok még több támogatást nyújtana Ukrajnának.
Donald Trump novemberi választási győzelmét követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy a republikánus politikus segítségével „hamarabb véget érhet” a háború, mint egyébként.
A megválasztott amerikai elnök nemrég is felajánlott egy békejavaslatot Oroszországnak. A terv szerint az Egyesült Államok tíz évvel elhalasztaná Ukrajna NATO-tagságának kérelmét. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2024. december 26-án elutasította a tervet, és időponttól függetlenül hallani sem akar a védelmi szövetséghez történő ukrán csatlakozásról.
(Index nyomán)
(Címlapkép: Shutterstock)