Németh Erzsébet Piroskaa Gárda tárgyalásán
Nem csak Csurkát vezeti farkánál fogva szeretője (Papolczyné Balla Gizella), a Magyar Gárda lemondatott főkapitánya sem tud józanul uralkodni még magán sem. A párhuzamot vizsgálva: mindegy, hogy Dósa István is ugyanolyan sáros, mint a sokak által felépített MIÉP szétverését egymaga végrehajtó Raszkolnyikov, vagy bűnei kizárólag megvezetéséből adódnak. Alkalmatlan.
Minisztériumi intézmény magas beosztású tisztviselője a Magyar Gárda lemondott főkapitányának jobbkeze. Németh Erzsébet Piroska 2007 októbere óta tagja a Gárdának, amelynek adatait és pénzügyeit kezelte. Közben a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Országos Foglalkoztatási Közalapítvány pénzügyi irodájának a munkatársaként dolgozik - tudósít a Magyar Nemzet a gárdisták közt inkább csak Böbe néven ismert Dósa-szerető megdöbbentő főállásáról.
Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke Emancipációt és polgárosodást! című manifesztumában azt írja: a Magyar Gárda ellen folyó per május 19-i tárgyalásán a szervezet tagjai között helyet foglalt „egy állami intézmény munkatársa is” a Jobbik elnökének, Vona Gábornak a társaságában. "Ez az ember a hazai cigányság életét is meghatározó, döntéseket befolyásoló és döntést hozó pozícióban van" - írja a főkolompos. A Magyar Nemzet információi szerint a gárdista hölgy cigányságnak juttatott állami forrásokat kezelt. A tárgyalóteremben Kolompár egyébként annyira felháborodott az egyenruhát viselő minisztériumi alkalmazott támogató jelenlétén, hogy teátrális mozdulatokkal mobiltelefonjával fényképeket készített róla. Nagyon érdekes tény, hogy a Gárdát árnyékként követő OCÖ-vezér ezután nem feszegette Németh Erzsébet Piroska ügyét, hanem az első megnyilatkozás után hirtelen elhallgatott.

Gárdavezetőcivilben(forrás: ofa.hu)
Az NBH nyilván tájékoztatta, hogy ne kiabáljon, mert az ő emberük. Kolompár Orbántól a Magyar Nemzet azt kérte, lebbentse fel a fátylat a titokzatos személyről, a cigánybűnöző azonban nem árulta el a nevét. Azonban ezzel a titkolózásával árulta el a legtöbbet.
A Népszava megkereste a Dósa István jobbkezeként számontartott hölgy minisztériumi feletteseit is, akik kifejezték ugyan megdöbbenésüket, de elmondták, hogy munkatársuk állása nem került veszélybe. Ez igen furcsa (mi több: egyértelmű), hiszen Gyurcsány Ferenc nemrég az egész társadalmat a Gárdától való elhatárolódásra kérte, számos gárdista munkája szűnt meg, Németh Erzsébet Piroska viszont, akit a főkapitány maga mellé vett, és lemondásáig a Gárda második embere volt, a Gyurcsány-kormány munkatársa maradhat. 

Minden gárdistát megfigyel


Sorok közt megbújva- nem gárdista???
Több megyei gárdakapitány megerősítette, hogy "Böbe" valóban a gárdisták pénzügyeit, valamint adatait kezelte. Állítólag ő volt az egyetlen személy, aki minden egyes gárdista adatait ismerte, ezért a Gárdán belül sokan tekintettek furcsán ténykedésére, félve attól, hogy rajta keresztül értékes adatok kerülhetnek illetéktelenek kezébe. Az élet és halál urává lett hölgyet kritizálni azonban nem volt szabad, mert Dósa István belső bizalmasának számított, sőt egyre nyíltabban vállalt szeretője lett.
Egyesek szerint a Gárda körüli botrány valójában nem is Vona Gábor és Dósa István között robbant ki, hanem az alapító és Németh Erzsébet Piroska között, Vona ugyanis szeretett volna megszabadulni az egyre gyanúsabb minisztériumi alkalmazottól. A helyzet akkor vált kezelhetetlenné, amikor kiderült, hogy Dósa, akit korábban Vona Gábor hűséges embereként tartottak számon, a titokzatos nő mellé állt a vitában.
Döbbenetes, és mindent megpecsételő hír, hogy Németh Erzsébet Piroska a Magyar Nemzet kérdésére letagadta, hogy tagja a Gárdának, és állítása szerint nem is dolgozott a szervezetnek. Számtalan fénykép igazolja azonban, hogy Dósa István helyettese hazudott. Talált, süllyedt...
Kuruc.info összeállítás