 |
- Kezdjük az elején. Lemondott Dósa István vagy leváltották?
- Dósa István több helyen maga ismerte el, hogy lemondott. Az az ülés, amelyről már olyan sokan, olyan sokfélét mondtak, azzal kezdődött, hogy az értekezletet levezető gárdista felolvasta a napirendet, amelyben egyik pont az országos vezetés lemondása volt. Ráadásul nekem nincs is jogom leváltani a Gárda főkapitányát, így nem is tehettem ilyet.
- De azért valami mégis csak elromlott?
- Valami igen. Ezt nem is titkoltam. De nem én változtam meg, nem is az egyesület, hanem a főkapitány úr. A Gárda eddig taposott útjáról ő akart letérni, és nem én. Négyszemközt, majd az ülésen is közöltem vele az egyesület és a saját magam véleményét: nem tudunk már benne megbízni. Hozzáteszem, nemrég még Dósa István maga nyilatkozta, addig marad főkapitány, amíg a gárdisták és az alapítók bizalmát élvezi. Előbbi részben, utóbbi teljesen elfogyott.
- De mi történt ilyen hirtelen? Egyik napról a másikra…
- Hogy ez egyik napról a másikra történt-e, azt nem tudom. Csak azt tudom, hogy számomra és az egyesület tagjai számára kb. három hete vált világossá, hogy valami nincs rendben. Korábban maximálisan megbíztam Istvánban. A Gárdán belül az a vicc terjedt, hogy nem is érdemes nálam mószerolni az Istvánt, mert én „szerelmes vagyok belé”.
- És mi történt három hete?
- Kaptam egy levelet, amelyben István a Gárda Egyesület, a Gárda Mozgalom és a Jobbik viszonyáról érdeklődött. Már eleve furcsa volt, hogy erről hivatalos levelet küld, hiszen a viszonyunk ennél jóval szorosabb volt. Rendszeresen egyeztettünk, beszélgettünk. Korábban nem tett utalást arra, hogy ilyen irányú problémái vannak. Ráadásul én írtam egy együttműködési tervet is a Gárda és a Jobbik viszonyáról már hónapokkal ezelőtt, amely aztán elsikkadt valahol. Még furcsább volt, amikor leültem vele, és azt láttam, hogy egészen másképp látja a dolgokat, mint ahogy ezek addig működtek. A Gárda mozgalom függetlenségéről beszélt, de egyfolytában az volt az érzésem, valójában a Jobbikkal van valami problémája. Ez mostanra be is igazolódott.
- Mi volt a vita tárgya?
- Az általam is támogatott koncepció szerint minden úgy jó, ahogy eddig volt. Vagyis a három szervezet kéz a kézben, szoros testvéri, családi viszonyban, de egymás függetlenségét tiszteletben tartva meneteljen tovább a megkezdett úton. István ezzel szemben mindenáron azt követelte, hogy a Gárda Mozgalom váljon el a Jobbiktól és a Gárda Egyesülettől is.
- A Gárda Mozgalom ezek szerint függött a Jobbiktól vagy az Egyesülettől?
- Dehogy. Természetesen számos átfedés volt mindenféle szinten, de ez nem okozott soha komoly problémát. A Jobbik és az Egyesület soha nem adott parancsokat a Gárda vezetésének vagy a főkapitánynak. Ezt meg lehet kérdezni bármelyik gárdistától az 1300-ból. Fogalmam sincs, hogy miért volt ez a szétválás ennyire fontos Dósa Istvánnak. Egyszerűen nem értettem, és ma sem értem, hogy amikor annyi fontos tennivalónk volt, amikor az egész ország ránk figyelt, amikor milliók bíztak bennünk, amikor avatás előtt álltunk, amikor indult a népfőiskolánk, akkor egyeseknek az volt a legsürgetőbb, hogy a Gárda és a Jobbik között egy vagy két lépés legyen-e a távolság. A legszörnyűbb, hogy most sem tudom a választ. Egyszerűen felfoghatatlan.
- Mi történt azon a bizonyos kapitányi értekezleten? Mert mindenki mást mond.
- István és az őt támogató megyei kapitányok mindenáron arról akartak szavazni, hogy a Gárda és a Jobbik két külön szervezet. Ráadásul ezt az értelmetlen kérdést több megyében feltették az állománynak, amelyet ezzel teljesen összezavartak.
- Miért értelmetlen a kérdés?
- Az értekezleten felálltam, és elmondtam, hogy tényekről nincs értelme szavazni, mert a Gárda és a Jobbik két külön szervezet. Külön vezetői, külön tagjai, külön gazdálkodása, külön programjai, külön szabályzata és külön jogi háttere van. Mivel néhányan mindenáron szavazni akarnak róla, hogy nyomatékot adjak az álláspontomnak, ott mindenki előtt felemeltem a kezem: én is arra szavazok, hogy a Gárda Mozgalom és a Jobbik legyenek független szervezetek, és takarodjon el a teremből az, aki ezt nem így gondolja.
- De hát elég sok személyi átfedés van. Akár az ön személye is.
- Ez nevetséges. Én csak az egyesület tagja vagyok. Nagyon szívesen lennék gárdista, hiszen az egész úgy kezdődött, hogy az én fejemből pattant ki az ötlet, én alapítottam meg az egyesületet. De a tetteimet talán még nem kell bizonygatnom... Az egész olyan nekem, mint az édes gyermekem. Másrészt hihetetlen élmény lehet esküt tenni a Hősök terén, és részt venni ebben a munkában. De pont azért nem lettem gárdista, hogy ne tudják egybemosni a dolgokat az ellenfeleink. Nem beszélve arról, hogy tagja vagyok a Trianon Társaságnak, a Rákóczi Szövetségnek, a Magyarok Világszövetségének és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének is. Akkor most ezeknek a szervezeteknek is nyilatkoznia kellene, hogy függetlenek-e a Jobbiktól?
- Akkor miről történt szavazás?
- Arról, hogy a Mozgalom számára az Egyesület maradjon-e meg egyfajta szellemi-ideológiai iránytűnek, vagy pedig a Mozgalom átlépjen azon az egyesületen, amely létrehozta, és amely mindenben segítette és segíti. Szerencsére a józan többség az előbbi álláspont mellé állt 13-6 arányban, ahogy ezt már elmondtam a közleményemben.
- Abban a közleményben elég keményen fogalmazott Dósa Istvánról.
- Ahhoz képest, amiket ő mondott rólam? Hogy árulónak, pénz- és hataloméhesnek nevezte a Jobbik vezetőit? Hogy azzal vádolt, felhasználom a gárdistákat? Én? Folyamatosan csörögnek a telefonomon a helyi Jobbik-vezetők, akik ahol tudnak, segítenek a Gárdának, akik a gárdistákhoz hasonlóan szintén az egész életüket feltették, és elköltik az utolsó forintjukat is a nemzet szolgálatára. Kétségbeesve kérdezik, hogy miért és kik akarják őket szembefordítani a gárdistákkal, akikre testvérként tekintenek. A legszörnyűbb az volt, amikor egy helyi Jobbik-elnök, egy hölgy, akinek a fia jelentkezett a Gárdába, könnyek között kérdezte: „Most mit mondjak a fiamnak, hogy anyád egy utolsó mocsadék politikus?” Persze gárdisták is megkeresnek állandóan hasonló kérdésekkel, de ahogy mondtam korábban, nem tudom és nem értem a miértet.
- Ön azt állította, hogy a főkapitány lelkileg megroppant.
- Mert így gondolom.
- Dósa István szerint le is ügynöközték.
- Kit nem ügynököznek ma a magyar belpolitikában? Engem az egyik nagykanizsai gárdista a megyei kapitánya szeme láttára életveszélyesen megfenyegetett. A kapitány egyáltalán nem utasította rendre a saját emberét, ami nem esett jól, de mégsem panaszkodom senkinek. Az ilyen sértések benne vannak a pakliban. Akadnak mindig, akiknek nem az észből adott sokat a Jóisten.
- De úgy is lehetett érteni, mintha Ön ügynöközné Dósát.
- Ez nem igaz. Mind a mai napig, a rólam mondott hazugságoktól függetlenül is, úgy gondolom, Dósa István kitűnő főkapitány volt, akivel történt valami az elmúlt néhány hónapban, ami megváltoztatta. Egyszerűen nem az az ember, akit megismertem. Rossz vicc, de az a Dósa István, aki korábban volt, úgy kizárta volna a mai Dósa Istvánt a Gárdából, hogy nyoma nem maradt volna...
- Egyes internetes fórumok beszélnek egy titokzatos gárdista hölgyről, aki a főkapitány jobbkezeként az adatokat és a pénzeket kezelte, miközben a Gyurcsány-kormány egyik minisztériumának alkalmazottja.
- Erről nem kívánok beszélni.
- Miért? Nem igaz?
- Nem akarok személyeskedésbe belemenni. Fizikailag fáj az, ami most folyik. Ahogy a baloldali média a tenyerére emeli Dósa Istvánt, megmutatja mindenhol, hogy lám-lám, ezek sem különbek, ezek is csak veszekednek. Nem kellett volna kiteregetni a szennyest, azt hittem, hogy a kapitányi értekezlettel vége, hogy mindenki elfogadja a megszületett döntéseket. Nem is én fordultam a sajtóhoz. Nézze, nem értek a romboláshoz. Aki végigköveti a közéleti tevékenységemet, mindenhol azt látja, hogy építkezem, építkezem, építkezem. Édesapám kőműves, talán ezért. Egész életében épített, ő kézzel, én meg igyekszem a fejemmel. Hihetetlen károkat okoz ez a mostani időszak, mert annyi megvalósítandó terv, ötlet, elmaradt találkozó tornyosul az íróasztalomon, melyekkel lehetne továbbtolni a nemzet szekerét, ehelyett ilyen kellemetlen interjúkat kell adnom. Olyan érzésem van, mint egy festőnek, akitől elvették az ecsetét, és arra kényszerítik, hogy egész nap pucoljon krumplit.
- Azért van más dolga is a krumplipucolás mellett?
- Persze. Kiszely István, Vörös Jolanda, Szakács Gábor, Szentmihályi-Szabó Péter és Z. Kárpát Dániel vezetésével most indult el az ország 15 pontján az Atilla Király Népfőiskola, több mint ezer hallgatóval, ami indulásnak hatalmas siker. A jelenlegi helyzetben kevesebb energiát tudtam szánni rá, ami miatt nagyon mardos a lelkiismeret. Még van javítani, csiszolni való rajta, de legalább létezik. Közben Morvai Krisztinával járom az országot, amelynek állomásain rendre 500-600 ember jelenik meg. Ezek már nem is lakossági fórumnak, hanem egyfajta nemzeti tüntetésnek számítanak, hatalmas sikerrel, nagyon sok élménnyel. Azt hiszem, hogy a tervezett 20 állomásból könnyen lehet még 100 is.
- És hogyan tovább? Széteshet a Gárda?
- Ezt tegnapig kizártnak tartottam, ma már azonban elképzelhetőnek tartom, hogy akiknek ez a céljuk, azok kettészakítják a Gárdát. A turáni átok, amely elérte a Horthy Miklós Társaságot, a Trianon Társaságot, a Vitézi Rendet, úgy látszik, bennünket is elérhet. Igyekszem mindent megtenni, hogy ne így legyen, de nem csak rajtam múlik. Akik nem akarnak ennek a családnak a tagjai maradni, azokat nem lehet erőszakkal marasztalni. Ha valakik más úton akarnak járni, és csak a saját fejük után mennének, akkor hagyni kell, hogy menjenek. Csináljanak saját mozgalmat, és azt alakítsák olyanná, amilyenné csak akarják. Nagyon fontos, hogy az Egyesület minden tagja, a gárdisták nagy többsége, valamint a számunkra fontos emberek, mint Für Lajos, Potyka bácsi, Usztics Mátyás vagy ifj. Hegedűs Loránt mind a mi álláspontunk mellett állnak.
- Nem fél attól, hogy a nemzeti oldal szimpatizánsait elkeserítik a történtek?
- De. Ez a legrosszabb az egészben. A Gárdában sok olyan ember van, aki korábban nem volt semmilyen nagyobb társadalmi szervezet tagja, pláne nem helyi vagy országos vezetője. Ilyenkor egyszerűen nem alakult ki az illetőben egy szervezeti kultúra. Hirtelen belekerül egy hatalmas gépezetbe, anélkül, hogy kellő tapasztalata lenne, hogyan kell kezelni egy csoportot, amelyben sokfajta ember van. Vannak, akik azt hiszik, ilyen esetben mindent erőből kell megoldani. A nagy tusakodásban pedig elfelejtik, hogy nem csak magukért, sőt, legkevésbé magukért tartoznak felelősséggel. Hanem azokért, akiket képviselnek, akik beléjük helyezték a bizalmukat. A Gárda nem egy játszótér, ahol az óvodások azon versenghetnek, kié legyen a legnagyobb homokozó lapát. A Gárda számomra a rendszerváltozás utáni 18 év legnagyobb kincse. Nem fogom tétlenül nézni, hogy lezüllesztik. Ha kevesebben is maradunk néhány távozóval, az építkezést nem hagyhatjuk abba.
- És ez mennyiben érinti a Jobbikot?
- A Gárda sorsa mindenkit érint. Természetesen a Jobbikot is. Keresztény emberként hiszem, hogy úgyis a Jóisten kezében vagyunk, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet. Ha kell, akkor tűrjük a keresztre feszítést, ha kell, akkor megmossuk egymás lábát, de ha kell, akkor kisöpörjük a kufárokat a templomból. Az ország pedig tele van kufárokkal. Annyi, de annyi tennivaló volna! Ezért is tartom furcsának, ha valakinek 2008-ban, négy évvel Gyurcsány puccsa, a kettős állampolgárság leszavazása, két évvel a bolsevik terror újjáéledése, egy évvel a lisszaboni szerződés magyar aláírása és Simon Peresz honfoglaló nyilatkozata után, valamint három évvel a magyar föld végleges felvásárlása előtt, a Jobbik jelenti a legnagyobb ellenséget. Az a Jobbik lenne Magyarország legnagyobb problémája, amely mindezekkel, akár egyedüliként is szembeszállt és szembe fog szállni a jövőben is? Az a Jobbik lenne a Gárda legfontosabb ellensége, aki elsőként – amikor a Gárda még ötlet sem volt – felvetette a cigánybűnözés problémáját, amely idén legalább 200 helyen szervezett Trianon megemlékezést és amely az egyetlen párt, amelynek benne van a programjában a Szent Korona-tan alapján álló jogfolytonosság visszaállítása? Az a Jobbik volna az áruló, amely 2007 tavaszától 2008 tavaszáig azért nem fejlődött szervezetileg, mert az elnöke – azaz jómagam – parancsára a párt minden energiáját a Gárda felépítésébe fektette? Bizonyára nem. Gondolkodjon el mindenki alaposan, hogy valakik mégis miért akarhatják mindenáron ezt bemagyarázni?!
(Barikád)
